Rendkívül bizarr videók láttak napvilágot Alekoszról és egy hölgyről

Nagy Alekosz
PUBLIKÁLÁS: 2023. augusztus 19. 07:00
Tényleg csak vakarni tudjuk a fejünket: most mit látunk?

Nagy Alekosz eddig sem volt egy hétköznapi eset: hol azt állítja, együtt bokszolt Kokóval, sőt, megszólalásig hasonlítottak egymásra – erről egyébként csak maga a másik érintett fél nem tud –, vagy épp légkondiért kalapozik a neten. De háborús helyzeteket is akart már levelezéssel megoldani, meg úgy nagyjából mindent mindenhogyan. Ezek után nem is értjük, miért lepődünk meg azokon a videókon, amik pénteken este kerültek ki a görög hős Facebook-oldalára.

Nagy Alekosz ismt igen különös akcióval jelentkezett. Hogy pontosan mivel, még nem értjük, de annyi baj legyen!  Fotó: YouTube

Na jó, talán most még feljebb kapcsolta azt a bizonyos bizarr-faktort, ugyanis akárhogy is nézzük, minta egy randi kellős közepébe csöppentünk volna. Lehetséges, hogy Alekosz tényleg egy találkáját élőzte volna le? Vagy valami bizarr valóságshow-t forgat? Annyi bizonyos, hogy míg ő lelkesen mesélt gyakorlatilag mindenről (illetve ahogy manapság divatos mondani: mindenről IS), addig partnere mintha kevésbé lett volna oda az egészért. 

Alekosz egyébként a videókhoz semmit nem fűzött hozzá, a posztokat is csupán pár gyémánt emojival tette ki, bár lánykérés aligha történt. Az egyik videón esznek (és Alekosz beszél), a másikon autóban ülnek (és Alekosz beszél), a harmadikon pedig egy strand bezárt kapuinál leskelődnek be (és Alekosz beszél...)

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.