Tudatosság

Így változott meg Sáfrány Emese élete a szakítása óta

Cs.I.G.a

Létrehozva: 2023.06.02.

A légtornász igyekszik mindenben a jót látni, még akkor is, ha éppen szomorú, vagy negatív élmények érik.

Május elején jelentette be Sáfrány Emese, hogy szakított a TNT zenészével, Intivel, azaz Zuber Krisztiánnal. Akkor a Borsnak árulta el: békés volt az elválásuk. Most bár egyedülálló anyukaként kezdi meg a nyarat, de nem szomorkodik, sőt, a Ripostnak elmondta: törekszik arra, hogy minden élethelyzetet derűsen lásson.

Sáfrány Emese
Emese elégedett, és pozitívan tekint az életére Fotó: Szabolcs László

„Igyekszem pozitív lenni, ezért fejlesztem magam. Úgy hiszem nem csak a testet, de a belsőt, a szellemet is kell edzeni, erősíteni.

 – kezdte a Ripostnak Emese, aki nem csak önmaga, de kisfia, Nolen miatt is lényegesnek tartja a stabil mentális erőlétet.

"Nem csak magam miatt csinálom, hiszen van egy kétéves fiam, akire gondolnom kell. Szeretném ha azt látná, hogy az anyukája erősen, tettre készen ugrik neki egy-egy problémának és nem elkeseredetten a sarokban ücsörög. Úgy vélem jobbnak és tudatosabbnak kell lennünk” – mesélt a jelenlegi érzéseiről az anyuka.

Elégedett jelenlegi életével

Emese arról is beszámolt, hogy az új életszemléletével és az önfejlesztési folyamat közben, hogyan változott meg az élete. 

Manapság a negatív történésekben is mindig azt keresem, hogy mit tanulhatok belőle. Nem okolok senkit...Kijelenthetem jelenleg elégedett vagyok az életemmel, semmin nem változtatnék.

Most egyébként egy nagyon izgalmas időszak vár rám a munkában, és a vállalkozásom életében is. Szervezem a légtorna tábort is, ahova persze Nolen is elkísér majd. Nagyon élvezi, hogy 30 lány veszi körül és már most incselkedik velük” – mondta mosolyogva Emese, aki a nyárra a munkán kívül, pihenést is tervez. Hogy a pihenésre fián kívül van-e valaki, aki szívesen elkísérné, azt nem lehet tudni.

Higgadtan, dráma nélkül szakítottak Intivel 

Május elején maga Emese nyilatkozott arról, hogy Zuber Krisztiánnal azaz Intivel szakítottak. Szűkszavúan ugyan, de akkor elmondta, kettejük személyisége túlságosan eltérő és az ebből eredő konfliktusokat nem tudták áthidalni.

– Nagyon különbözőek vagyunk, és nem mindennapi szituációban találtunk egymásra. Pont olyan nehéz időszaka volt mindkettőnknek, amiben tudtuk egymást támogatni, és átsegíteni a nehézségeken. Mindvégig egymás támaszai voltunk. Talán Inti nevében is mondhatom, életünk végéig hálásak leszünk egymásnak – szögezte le Sáfrány Emese

Higgadtan, veszekedés nélkül beszélték meg a szakításuk részleteit Intivel  Fotó: Bors
https://cdn.borsonline.hu/2023/05/44pYOy168RJv20IHCfapSgrdTVBWpm5ooq47-pELREk/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk1ODQwOGJjNTE2NTRmNTNhMDM0OTY3MmM4N2EyMjJi.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Sáfrány Emese kitálalt a szakítás részleteiről, így váltak el egymástól TNT Intivel

A légtornász először és utoljára beszél a történtekről.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091077_auto_resized.png
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711661111
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078089_auto_resized.jpg
life.hu

Tojásfestés akkor és most– hagyományos és modern technikák

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711661111
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083183_auto_resized.jpg
travelo.hu

Egy magyar pilóta 12 ezer méter magasból lőtt csodás éjszakai felvételeket a Balatonról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711661111
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...