Probléma merült fel Békefi Viki terhességével: nem indul be a szülés

Feng Ya Ou
PUBLIKÁLÁS: 2023. június 09. 09:22 / FRISSÍTÉS: 2023. június 09. 11:13
A házaspár már nagyon várja, hogy kislányuk végre megszülessen.
N.T.

Ahogy arról a Bors is beszámolt korábban, első közös gyermekét várja Békefi Viki és Feng Ya Ou. A közkedvelt páros azóta már azt is elárulta, hogy kislányuk lesz, illetve az is kiderült, hogy már örök hűséget is esküdtek egymásnak.

A házaspár már nagyon várja, hogy végre megszülessen a kislányuk Fotó: Máté Krisztián

Első baba révén rengeteg készülődés előzte meg a csöppség érkezését, szülei pedig már nem győzik kivárni, hogy babájuk megérkezzen. Ami érthető is, úgy pedig különösen, hogy a színész-énekesnő eredetileg június 6-ra volt kiírva, kislányának azonban még esze ágában sincs elhagyna édesanyja védelmező pocakját. Erről pedig házaspár maga számolt be az Instagram-oldalán, bejegyzésükből kiderül, hogy mindent megtesznek azért, hogy végre a kezükben tarthassák első gyermeküket, Viki ugyanis már 41. héten is túl van.

 Ya Ou bejegyzésében megmutatta, milyen hatalmas már Viki terheshasa, a követőiktől pedig praktikákat kértek, a szülés beindítására.

 

A 3 év alatt nem sétáltunk ennyit, mint az elmúlt pár napban, mert hogy az beindítja a szülést. Van lépcsőzés is meg minden de szívesen elfogadunk még tanácsokat

 

– írta a leendő apuka. A páros egyébként majd egy dalban fogja elárulni kislányuk nevét, amit megszületése után fognak közzé tenni.

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.