TRAUMA

„Néhány órája örökre elaludt” – gyászol Molnár Anikó

DrCell

2023. június 5. hétfő 07:00

Szörnyű események sora várt Anikóra, nem csoda, hogy összeomlott.

Míg a sztárok többsége valósággal fürdőzik az eperhold fényében, addig Molnár Anikó ennek a különös égi jelenségnek tudja be azt a borzalmas napot, amelyet átélt. Két kis kedvencével és anyukájával is orvoshoz kellett rohannia, egyiktől sajnos kénytelen volt örök búcsút venni, közben pedig édesanyja egészsége komoly veszélybe került.

Molnár Anikó
Fotó: Instagram

Minden gazdi rémálma elevenedett meg Anikó előtt, amikor azzal szembesült, hogy a macskájának sürgős orvosi segítségre van szüksége. A kis szőrgombóc sajnos trombózist kapott, így gazdája fejvesztve rohant az állatorvoshoz.

Ember tervez, Isten végez... Ez jár a fejemben... Éjjel 2 óra van. Reggel 9 óta a kis állatkáimmal szaladtam egyik orvostól a másikig... Trombózisos cicám, Kalózkám... néhány órája örökre elaludt...

 - írta szomorúan, ám ezzel még korántsem ért véget a kálváriája. A másik állata is segítségre szorult, mivel 41 fokos láza lett az oldalán éktelenkedő tályog miatt.

Nem csoda, hogy ez már túl volt a tűréshatárán és ezt még tetézte, hogy Anikó édesanyjának egészsége is veszélybe került.

Most értünk haza az ügyeletről. A kettő között anyukámnak tetanusz, mert Kalózka fájdalmában beleharapott az alkarjába. Azt hiszem, ez a telihold valóban elhozta a vérfarkas feelinget. Köszönjük, elég volt, egyes, leülhetsz. A lelkemet hagyjuk. A testemet pláne. Van, ami mindent felülír. Még a műtét utáni egy hét kötelező pihenést is. Mert nekem ők a legfontosabbak

 - tudatta a követőivel, aki csak nemrég esett át egy mellnagyobbító műtéten, ráadásul még a cicája temetése is hátra van


 

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16476078_auto_resized.jpg
origo.hu

Itt az MLSZ bejelentése, ez minden szurkolót érint!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19983_resized.jpg?avcount=1695696306
origo.hu

Pokoli fájdalmai vannak a műtét után Horváth Grétának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16474470_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nem várt fordulat az időjárásban: ennek sokan nem fognak örülni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16475338_auto_resized.jpg
vg.hu

Növekedett a bevétele, mégsem örülhet a Hell

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16475229_auto_resized.jpg
ripost.hu

Liu Shaoang hosszú hallgatás üzent Kínából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16476113_auto_resized.jpg
vg.hu

Tomán Szabina nem számított ekkora gyűlöletre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19988_resized.jpg?avcount=1695696306
origo.hu

Szabó Zsófi mellei mindjárt kiesnek a szűk ruhából - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16474744_auto_resized.jpg
travelo.hu

Ez lett a világ legjobb szállodája 2023-ban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19955_resized.jpg?avcount=1695696306
vg.hu

Visszaállítani a szakember szó becsületét (X)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19957_resized.jpg?avcount=1695696306
origo.hu

Az élelmiszer-infláció letöréséhez nem elég a 6 árharcos multi élelmiszerlánc (x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16474456_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"A szeretlek üzeneteinket örökre elmentettem" - balesetben elhunyt szerelmét gyászolja a népszerű tévés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/_9TXj_RDj2lEbgZS1aDez4iizR-wB7gCkaOYoufGBuc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk4OTgwZDMwYTYzMzQyYjlhN2ZlMjgyZjFkMWIwYzBk.jpg
Változás

Lassan nyoma sincs a régi Kulcsár Edinának: egyre jobban hasonlít G.w.M exére

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/ZNW3gVAEauuS9aEgPe38G4iaRMNm9wKpvru6uU1FnZY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYzYzYxMTc1ZjA1ZDQ0OWFhMTJiOGEzNjk3ZDM3NjZj.jpg
Vádak

Magyar TikTok-sztár terjeszt álhíreket Marics Petiről?