„Életem életét élem jelenleg” – Tóth Andi először nyilatkozott a visszavonulása óta – Videó

divatbemutató
PUBLIKÁLÁS: 2023. június 09. 16:30
Tóth Andi barátnője, Zimány Linda divatbemutatóján mesélt arról, milyen az élete a visszavonulása óta.
N.T.

Tóth Andi idén márciusban jelentette be, hogy visszavonul, nem énekesnőként tervezi tovább a jövőjét, azóta először állt kamerák elé. A Tények Plusznak őszintén beszélt a róla szóló pletykákról és botrányokról is.

Tóth Andi
Fotó: Markovics Gábor

Tóth Andi kicsit besokallt a reflektorfénytől, mások mellett ezért is döntött úgy, hogy felhagy az énekléssel. Andi a modell-műsorvezető Zimány Linda divatbemutatóján nyilatkozott a TV2 stábjának. Mint kiderült a páros már évek óta barátnők, bár bevallották, hogy egy kicsit azért irigyek is egymásra.

Én me time-ozok jelenleg. Van egy kutyám, kiköltöztem a városból, és életem életét élem jelenleg. Pont ez volt az ötletem, hogy minél távolabb kerüljek a médiától, de nyilván ilyen kis kiöltözős dolgokra nagyon örülök, hogy ha eljöhetek

 

– mondta Tóth Andi visszavonulásával kapcsolatban. A beszélgetés során az is kiderült, hogy még a Dancing with the Stars forgatásán szövődött barátság a közte és Zimány Linda között.

 

Akkor is ámulattal néztem, hogy hogy lehet ilyen tehetséges és gyönyörű ez a lány! Fantasztikus ember, és egyértelmű volt, hogy egy ilyen eseményre meg kell hívjam, mert szeretem, mikor gyönyörű nők vesznek körül

 

– mesélte a modell, amire Tóth Andi csak annyit mondott:

 

Ilyen energiákra van szükség a női társadalomban.

 

Azt is bevallották, hogy azért néha kicsit irigyek is egymásra.

 

Mindig lesem az Andit, mert a világ leggyönyörűbb nőjének tartom. Gyerekkoromban mindig barnahajú akartam lenni, de nekem nem áll jól, és ezért mindig kell egy barna szépség, akit idealizálhatok.

 

– mondta Zimány Linda, mire Andi úgy felelt:

Én meg szőke akartam lenni, és be is festettem szőkére, de nem állt jól. Szóval ugyanígy vagyok a szőkével.

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.