Betegség

Bruce Willis lánya szívszaggató részleteket árult el: már a legrosszabbra is felkészültek

N.T.

2023. június 2. péntek 09:30

Lánya szerint voltak előjelei Bruce Willis betegségének, azonban eleinte nem vették komolyan.

Ahogy azzal már a Bors több ízben is foglalkozott, Drágán add az életed! és a Ponyvaregény sztárjánál először afáziát, majd frontotemporális demenciát is diagnosztizáltak. Bruce Willis állapota az lesújtó diagnózis óta sokat romlott, most lánya osztott meg szívszorító részleteket a színész állapotáról.

Bruce Willis, AFP
Bruce Willis lánya szerint voltak előjelei apja betegségének Fotó: AFP

Bruce Willis és Demi Moore 29 éves lánya, Tallulah Willis az amerikai Vogue magazinba írt egy hosszabb cikket, melyben mások mellett édesapja demenciájáról is mesélt. A Page Six által szemlézett írásból kiderült, hogy a lány szerint voltak előjelei a demenciának, azonban nem vettek elég komolyan.

Régóta tudtam, hogy valami nincs rendben. Minden azzal kezdődött, hogy nem nagyon válaszolt a kérdésekre. A család ezt azzal magyarázta, hogy Hollywood miatt károsodott a hallása, mikor a Die Hard-filmeket forgatta

– írta Tallulah Willis, aki arra is kitért, hogy egy idő után már személyesnek vette, hogy apja keveset beszél, azonban tévedett.

– Két baba született a mostohaanyámtól, Emma Heming Willistől, és azt hittem, apa elvesztette irántam az érdeklődését. Bár ez nem is állhatott volna távolabb az igazságtól, a kamasz fejemmel és némi hibás matematikával arra jutottam: nem vagyok elég szép az anyámnak, nem vagyok elég érdekes az apámnak. Az igazság az, hogy magam is túl beteg voltam ahhoz, hogy kezeljem – fejtette ki. Utóbbival arra utalt, hogy mások mellett anorexiával küzdött korábban.

Írásából az is kiderült: akkor jött rá arra, hogy az apja beteg, amikor egy esküvőn járt, ahol az örömapa beszédet tartott. Abban a pillanatban értette meg, hogy Bruce Willis már soha nem lesz abban az állapotban, hogy az ő esküvőjén beszédet tartson.

A jelennel kapcsolatban pedig elmondta, hogy ő és a család már a legrosszabbra is felkészültek, hálásak minden egyes olyan alkalomért, amikor olyan pillanatokat tölthetnek el a színésszel, amikor régi önmagára emlékeztet.

Édesapám állapota óráról órára változik, nagyon kiszámíthatatlan, éppen hogy van. 

Ezért valahányszor a házába megyek, rengeteg fényképet készítek – bármiről, amit látok, a dolgok állásáról, róla. Olyan vagyok, mint egy régész, kincseket keresek olyan dolgokban, amelyekre korábban soha nem figyeltem. Minden tőle származó hangpostaüzenetet elmentettem egy merevlemezre. Azt tapasztalom, hogy dokumentálni próbálok, hogy fel tudjak készülni arra a napra, amikor már nem lesz magánál, vagy nem lesz velünk, hogy magától emlékezzen ránk – mondta apja állapotáról Tallulah Willis.

https://cdn.borsonline.hu/2023/03/SBJwII-eiB8nTl1rMaZ-H2YEmsZLx9SKDAYn2KllAqk/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U5NDg1NDUzZDI1YzRjNTFiMDJmYzU2M2Q0MDliYzlm.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Bruce Willis és neje újra oltár elé állt, így ünnepeltek

Talán még nem késő felfrissíteni a sztár emlékezetét.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16509952_auto_resized.jpg
origo.hu

Tóth Andi letolta a nadrágját, mindenkinek megmutatta a bugyiját - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20335_resized.jpg?avcount=1696452009
origo.hu

Zuglóban akart robbantani egy férfi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16510430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt hiszed, hogy nem találok nálad jobbat?" – Kulcsár Edina és G.w.M sokkolták a rajongóikat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16510841_auto_resized.jpg
vg.hu

Rájár a rúd Robert Ficóra az Európai Parlamentben, mióta megnyerte a szlovák választást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16508183_auto_resized.jpg
ripost.hu

15 éve ment el: így néz ki ma Albert Györgyi síremléke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16508437_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Káromkodtak a VAR-szobában a Szoboszlai csapatától tévesen elvett gól miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20336_resized.jpg?avcount=1696452009
origo.hu

A durva botrányok után nagyon sokba került a válás L.L. Juniornak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16508924_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ez az őrangyal vigyáz ránk október 4. és 8. között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20330_resized.jpg?avcount=1696452009
life.hu

Ezért hívják a hólyaghurutot nászutas betegségnek is(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20311_resized.jpg?avcount=1696452009
life.hu

A fájdalmas testi együttlét oka: Candida-fertőzés(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/10/f1fGVMjjyZ_YaQLfvWcpmUbnf5PZJfvlRsitVnGMQdY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU5NjdiNDY5NzE5ZjRjMmE5NjU1N2NkNTM3YzkyMmZi.jpg
Válóper

Ott voltunk! Hatalmas fordulattal zárult L.L. Juniorék válópere - fotón a bizonyíték

https://cdn.borsonline.hu/2023/10/nQBm3ctqqIJ2nwp3KjsnaDHlEsVUp1hlMl7f5XZrbUc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5MzJkMzEwYTJjMTQ2NzQ4NTAyMWE5ODJhZmQ5NWIx.jpg
VÁLÁS

Pár hete még együtt mosolyogtak: előkerült a válófélben lévő Som-Balogh Edináék utolsó fotója