Szerda este nagyszabású rendezvényen adták át a Televíziós Újságírók Díját, ahol műsorokat, színészeket és műsorvezetőket díjaztak. A jelöltek között volt Lékai-Kiss Ramóna is, aki végül a legjobb női műsorvezető elismerést kapta meg. Sokan azt hitték, nem törik meg a sikersorozat és ahogy már jó néhány éve, úgy idén is Ördög Nóri nyeri el a rangos díjat, ám helyette most kolléganője büszkélkedhet vele. A Sztárban Sztár zsűritagja a rendezvény másnapján szívesen mesélt érzéseiről és a Borsnak, azt is elárulta, ki volt az első személy, aki gratulált neki.
Nagyon büszke vagyok erre a szakmai díjra, az pedig kifejezetten hatalmas öröm számomra, hogy Ördög Nóra után, - aki egyébként elsőként gratulált nekem Mexikóból - idén én vehettem át ezt az elismerést. Már a jelöltség önmagában is nagyon nagy szó, de hatalmas vágyam volt, hogy ez a trófea az én polcomra is odakerüljön, és hogy ez most, 2023-ban történt meg, igazán örömteli, nagyon hálás vagyok ezért.
– mondta a Borsnak Ramóna. Az, hogy Ördög Nóra elsőként gratulált neki, sokat elmond kettejük kapcsolatáról. A nézők a Dancing with the Stars adásaiban is láthatták, milyen jó viszonyt ápolnak egymással.
Lékai-Kiss Ramóna azt is elmondta, 2017-ben, amikor elment az első műsorvezetői meghallgatására, nem gondolta, hogy valamikor ezen a színpadon fog állni. A győzelme ellenére sem érzi úgy, hogy lazsálhat. Sőt, továbbra is szeretné maximális odafigyeléssel végezni a munkáját. A díjátadón a boldogság mellett óriási izgalom is hatalmába kerítette a TV2 sztárját, pedig régi ismerősök, barátok és kollégák elismerő tekintete figyelte, miközben beszédet mondott.
– Nem szerepelt a távoli terveim között ez az elismerés, de vágytam rá. A TV2-nek köszönhetően lehetőségem van hónapról-hónapra, újabb és újabb műsorokban szerepelni és szórakoztatni a nézőket. Leghálásabb mégis Pavel Stanchevnek és Fischer Gábornak vagyok, akik a mai napig megbíznak bennem – zárta a gondolatait Lékai-Kiss Ramóna.
Ördög Nórát már kilenc alkalommal jelölték a Televíziós újságírók díjára, amiből hétszer sikerült is hazavinnie a díjat. Ezzel az elismerés történetében abszolút rekordernek számít. Bár idén kolléganője letaszította a trónról, semmi oka nincs keseregni, hiszen az Ázsia Expressz megkapta a legjobb reality-nek járó díjat. Nóri Mexikóból jelentkezett be az átadóra, ahol éppen a műsor következő évadát forgatják.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.