Lehullt a lepel L.L. Junior terveiről, megszólalt a társa

L.L. Junior
PUBLIKÁLÁS: 2023. március 21. 10:00
A zenész úgy indult neki élete kalandjának, hogy azt sem tudta, mikor tér haza, még repülőjegyet sem vett a visszaútra.
Zs.

Úgy indult Dominikára L.L. Junior, hogy egy percig sem gondolkodott azon, mi lesz, ha hazajön, illetve egyáltalán mikor ül fel a visszafelé induló repülőjáratra. A zenész lassan két hónapja él a Karib-térségben, ahol a munka mellett kirándulásokon és különleges vacsora eseményeken vesz részt.

Junior ki is virult az utóbbi időben, amit többek között a sok pihenésnek, és persze a kedvese, Dárdai Blanka énekesnő közelségének köszönhet. A fiatal nő két hét különlét után utazott Junior után és a hírek szerint kint is marad vele végig.

Az üzlet a híresség Instagram oldalának tanúsága szerint jól beindult, a turisták imádják Junior hangját, a kishajókon szervezett koncerteket, a féktelen bulikat. A Ripost legfrissebb információi szerint a páros csak április vége felé jön haza, a pontos időpont azonban nincs meg, mivel – azt beszélik –, hogy L.L. Junior meg sem vette még a visszafelé szóló repülőjegyét.

A kiutazásnál még nem tudta, hogy mikor tud hazajönni. Az időpont sok mindentől függ: hogy tudják lerendezni az üzleti dolgokat a fiúk, illetve hogy indulnak be Junior itthoni koncertjei

 – mondta a Ripostnak egy neve elhallgatását kérő zenésztárs.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.