Fél évvel ezelőtt fenekestül felfordult Gábor Márkó élete. A Sztárban sztár leszek! korábbi szériájának döntőse ekkor vált apukává: mindössze 24 évesen. A fiatal tehetség így nyilatkozott a Borsnak a változásokról:
− Korábban az életszemléletem jóval lazább volt, most sokkal összeszedettebb és produktívabb vagyok – szögezte le a fiatal apuka, aki valóban jól helytáll az új feladatkörben.
− Mióta Milán megszületett, kevesebb munkát vállalok el, szeretném igazán végigkísérni a fejlődését, és maximálisan kivenni a részem a baba körüli teendőkből. Este én altatom, és éjszaka is sokszor én kelek hozzá, hogy Betti tudjon pihenni – sorolta Márkó, utalva barátnőjére. A fiatalok még nem esküdtek meg, s a közeljövőben nem is terveznek egybekelni.
Nem engedünk a társadalmi nyomásnak, miszerint ha baba van, akkor házasnak is kell lenni
– szögezte le nevetve a színész. – Majd ha a pici már szaladgálni fog, majd akkor elgondolkozunk rajta – tette hozzá a fiatal színész, aki már most magával vitte dolgozni a csemetéjét!
− A Sztárban sztár leszek legutóbbi szériájának végén vendégelőadóként léptem fel, akkor is ott „szurkolt” nekem, de volt már, hogy Bettivel a színházba is elkísértek. Betti, ha nagy szükség van rá, most is beugrik egy-egy darabba a Puskás című musicalbe, ilyenkor a takarásból nézem Milánnal őt. Próbáljuk megtalálni az egészséges egyensúlyt a munka és szülőség között, azt hiszem, ez eddig jól megy.
Márkó éppen ezért új darabokat már nem vállal vidéki színházakban, Budapesten azonban hamarosan bemutatója lesz: a RAM Colosseumban a Levi’s Story című musicalben fog szerepelni. Márkónak azért is különösen fontos a darab, mert jó barátjával, Kerényi Miklós Mátéval most állnak először színpadra egy darabban. A fiatal tehetség emellett A Dal idei szériájában is feltűnt, a szombati adásban a Nem rólunk szól című dalát adta elő, amit 30 ponttal jutalmazott a szakmai zsűri, ami ezúttal nem volt elég a továbbjutáshoz.
Márkónak ez nem szegte kedvét, sőt, kifejezetten vágyik énekesi karrierre.
− Elsődlegesen színész vagyok, zenés színházi darabokban játszom. Ugyan a Sztárban sztár leszek!-ben is énekelnem kellett, de arra is inkább színészi feladatként tekintettem. A Nem rólunk szól az első popzenei próbálkozásom, ha tetszik a közönségnek, akkor nagyon szívesen kipróbálnám magam énekesként is. Sőt, kár, hogy már nem korábban tettem próbára magam.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.