Baba

Egy fotóval jelentette be a hírt a babáról Curtis: így reagált rá Kriszti

sv

2023. március 24. péntek 15:00

Curtis már nem győzi kivárni, hogy a karjaiban tarthassa. A rajongók elárasztották a képet kommentekkel, mutatjuk Kriszti reakcióját.

Emlékezetes, hogy Curtis és Kriszti nagyon sok dolgon mentek keresztül. Kriszti sok időn keresztül kitartott szíve választottja mellett: amikor ő elvonóra került, a lány kitartóan várta, és sosem vesztette el a reményt. Amikor Kriszti terhes lett közös kisfiukkal, Curtisnek hirtelen sokkal nagyobb motivációja lett, hogy leszokjon a drogokról, és rendezze az életét. Ezért a rapper örökké hálás lesz Krisztinek, hiszen a segítségével egy nagyon nehéz élethelyzetből tudott kimászni. Egy évig éltek boldog házasságban, ebben az időszakban pedig közösen nevelték kisfiukat, akit mindketten nagyon szeretnek. 2020-ban azonban a pár úgy döntött, hogy elválnak, mert a kapcsolatuk már nem működött. Az elválás nagyon békés és tiszteletteljes volt, és a gyermek érdekében azóta is rendezett a viszony a rapper és egykori felesége között.

20221219 Curtis box sajtótájékoztató     Széki Attila     Komarno   Fotó: Máté Krisztián (MK) Metropol
Curtis nagyon szereti a kisfiát. Fotó: Máté Krisztián

Kriszti után újra rátalált Curtisre a szerelem. A gyönyörű kosárlabdázóval, Barnai Judittal kezdett járni, és már több éve alkotnak csodálatos párt. Nemrégiben felreppent a pletyka, miszerint Curtis eljegyezte kedvesét, és újra megházasodik, erre azonban még nem kerül sor. A rapper azonban nem zárkózik el a lehetőségtől, sőt komolyan fontolgatja, hogy hamarosan újra gyűrűt húz szerelme ujjára:

Nem tervezünk gyereket, de ha jön, akkor jön. Valentin napkor nem kértem meg a kezét. A posztjainkon a saját gyűrűje volt látható. Egyébként lesz lánykérés, de majd segítened kell benne. Mondjuk a Grupama Arénában egy Fradi-Újpest meccsen megkérem a kezét 

– mondta Hajdú Péternek.

Curtis jelenleg New Yorkban tartózkodik: az ottani magyaroknak ad koncertet, emellett élvezni az amerikai utazás minden kalandját. Ez persze azt is jelenti, hogy ideig nem láthatja szeretett kisfiát, hiszen ő itthon maradt az édesanyjával. A rappernek nagyon hiányzik a gyermeke, emiatt egy kisbabakori képet tett fel közösségi oldalára. Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy már nagyon várja, hogy újra találkozhasson Donival. Volt felesége, Kriszti a babakori kép láttán szívecskét írt a kép alá, és csak annyit írt: „jaaaj”.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16058473_auto_resized.jpg
origo.hu

Elárulták a Párharc győztesei, hogy mihez kezdenek a többmilliós nyereménnyel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16055401_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mutatjuk, melyik négy csillagjegyre vár élete legjobb nyara – te vajon köztük vagy?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16057200_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Djokovics vezényelt az őt kifütyülő párizsi közönségnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16057203_auto_resized.jpg
ripost.hu

A magyar határhoz érnek a hírhedt Pokol Angyalai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16057518_auto_resized.jpg
vg.hu

Sztrájk kezdődik Székesfehérváron: az Arconic-Köfém Kft. gyára teljesen leáll

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15759_resized.jpg?avcount=1685791814
origo.hu

Hatalmas bajban vannak az ukránok, kegyetlen lépést tettek az oroszok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16058202_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2023. június 3-9.: Szakítópróba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16058017_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfeledett fénykép buktatta le az időutazó nagyapát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16057738_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Nem válaszolt, elszántan ment felfelé" - megszólalt a hegymászó, aki az utolsó fotót készítette Suhajda Szilárdról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16057425_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megrázó felvétel: saját testével védte az iskolásokat a ketrecharcos - Videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/NpZB-aOqdjlNmaEtT6BL0jqZ2p1yn1-hZOMLDvWb8xg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzczOGNkZTI5MzlkYTRmMjJhYzY3NTg4M2Y5NDgzYjE5.jpg
Implantátum

Újabb plasztikai beavatkozásra vállalkozik Zalatnay Cini?

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/7upaDPk1CZpYNPirUztCbM6fpqWv3ltj9u2QFGxbmjo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYzNjZjZDViZDU2NjQ3NGY4OTI2YjA5ZWMxNjZjNzQw.jpg
HÁLA

Édesapját gyászolja UFO Zsolti: Maximális elismeréssel vagyok a magyar egészségügy felé