SZINTLÉPÉS

Komoly terveket szőtt Csuti új kedvesével – Összecsomagolnak és elhagyják Magyarországot

Létrehozva: 2023.02.09.

Módosítva: 2023.02.09.

Csuti nemsokára izgalmas kalandra indul szerelmével, Biankával.

Csuti és szerelme Bianka nemsokára a mesés Dominikára utaznak, ahol reményeik szerint még bálnákat is látnak majd. Az üzletember szerint ez az utazás egy másfajta tapasztalás lesz a kapcsolatukban, hiszen tíz napig lesznek kettesben.

Csuti
Csuti szerint szintet lépett a kapcsolatuk Fotó: Bors


Dominikai kaland

Kedvesével szép lassan alakulnak köztük a dolgok, nem akarnak semmit elsietni. De pár nap múlva kettesben Dominikára repülnek, ahol a pihenésé lesz a főszerep – írta meg a Ripost.

"Nagyon régóta szerettem volna elutazni egy távoli, egzotikus gyönyörű helyre" 

– mesélte Szabó András Csuti. – Egy olyan utazásra vágytam, ami jó előre meg van tervezve, le van foglalva minden. Ezért elmentem Peti barátomhoz, aki egy utazási irodát vezet. Ott dőlt el, hogy akkor Dominika lesz az úti cél, Bécsből repülünk majd. Az ő segítségével választottuk ki a szállodát is, ami napokig az otthonunk lesz, még műholdon is megnéztük az elhelyezkedését. Kint Punta Canan pedig Südi Sanyi haverom tervezi már a programokat nekünk, mert bár a pihenésé lesz a főszerep, azért egy-egy kalandot  beiktatunk az ott töltött idő alatt. Szeretnénk például bálnalesre menni, januártól márciusig lehet látni a hosszúszárnyú bálnákat, akik a párzási időszakban vonulnak erre. Felejthetetlen élményt nyújtanak, mikor ki-kiugranak a vízből, megmutatva magukat. Reméljük, tényleg láthatunk majd néhány fenséges példányt.

 


 

„Szintet léptünk”

Csuti azt sem titkolja, hogy a közös utazás másfajta párkapcsolati tapasztalás.

– Nagyon várjuk már Biankával, hogy ott legyünk – folytatta az üzletember. – Mert valljuk be, teljesen más, amikor két-három naponta találkoztok, mint amikor kettesben utaztok ilyen messzire utaztok és tíz napig kettesben lesztek. Mondjuk nem aggódom! Szintet léptünk!

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130809_auto_resized.jpg
origo.hu

Itt van Zelenszkij terve: így akarja kirobbantani a harmadik világháborút

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27108_resized.jpg?avcount=1713265511
origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134051_auto_resized.jpg
life.hu

Nem a férjéhez fordul Katalin a nehéz időkben: másik férfi a legnagyobb támogatója

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131779_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Ellepték a rendőrök Budát, utóbb elmondták, mi történt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130745_auto_resized.jpg
life.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Az Oroszlán hullámvasúton utazik, a Szűznek önvizsgálatra van szüksége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133821_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Schiffer: Nem csodálkoznék, ha Magyar Péter tündöklését Nagy Ervin miniszterelnök-jelöltsége követné

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27109_resized.jpg?avcount=1713265511
origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133727_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Még ma menj el tankolni, megint drágább lesz az üzemanyag

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132857_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez a helyesírási teszt garantáltan megizzaszt: okosabb vagy, mint egy ötödikes?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/spCq4IxLqTvnlJbkVyhqrwJzeXNfPMI8jSjWoC1WW5Q/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I5YjU1MmU5NjU2ZDRhY2Q4ZWZlYTU5YzRlMTBlZTgx.jpg
Emlékezés

„Elmondhatatlanul hiányzik” - megrendítő vallomást tett Gesztesi Károly utolsó szerelme

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/QAdOMwitycjq0_M9u74QAH6WTeFuvTmgZP0C0RT6qkM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I0NDMzM2JhNWZhOTQyNWI5NjdiN2ZkNzY3YzgzM2Jk.jpg
Meglepetés

Két hónapja, a legnagyobb titokban szervezkedett Tóth Gabi