Hirtelen

Megszólaltak Zámbó Anna néni fiai, elbúcsúzni sem tudtak édesanyjuktól

Létrehozva: 2022.12.02.

Zámbó Árpád és Tihamér elárulta: minden olyan hirtelen történt. Elbúcsúzni sem tudtak Anna nénitől.

Kedden este vitték kórházba Anna nénit, aki másnap kora reggel hunyt el. Halála megrázta az egész Zámbó családot, kiváltképp, mert minden olyan gyorsan történt. Jimmy anyukája 96 éves volt. Haláláról Tihamér és Árpád fiai meséltek a Fókusznak.

Zámbó Árpy (Zámbó Árpád) (balra) és Zámbó Tihamér (jobbra), Fókusz
Árpád (balra) és Tihamér elárulta: Anna néni volt az összetartó erő a családban  Fotó: Fókusz

Egy olyan ember ment el, aki a család feje volt, aki összetartotta a családot 

– kezdte Tihamér. A testvérek elárulták: nem voltak felkészülve édesanyjuk elvesztésére. Noha látták rajta, hogy gyengélkedik, semmi nem utalt arra, hogy ekkora a baj. 

Anna néni be sem akart menni a kórházba

Eredetileg csak azért hívtak hozzá mentőt, mert úgy tűnt, Anna néni ki van száradva. Később már tüdőgyulladásra gyanakodtak, és noha az idős asszony eleinte nem igazán akarta, bevitték a kórházba, ahol kivizsgálták. 

– Betették megfigyelőbe, és az orvos azt javasolta, hogy menjünk haza, majd reggel többet tudunk. Négy órakor hajnalban megszólalt a telefon, hogy nem biztos, hogy megéri a reggelt. Hatkor felhívtak, hogy meghalt. Ennyi volt a történet. Estétől reggelig elment – idézte fel a történteket Tihamér, hozzátéve: nem egy hosszan tartó betegség vitte el, még a mentőben, a kórházba menet is beszélgetett Anna néni, így villámcsapásként érte őket a tragikus hír. Elbúcsúzni sem tudtak szeretett édesanyjuktól.

https://cdn.borsonline.hu/2022/12/XkUWdGVF92vkpUn7c8r7doBspxh2T0WXS0MFodtwJJw/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZiN2Y0ZWYxZjQ2NDQxZjQ5MjNmMWNiZjIxZDk4ZDk5.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Könnyfakasztó szavakkal búcsúzik nagymamájától Zámbó Jimmy fia

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090628_auto_resized.png
origo.hu

Először találkoztak a Házasság első látásra párjai, máris cseréltek volna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711719613
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092359_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ezúttal Deutsch Tamásba akart beleállni, de csúnyán felsült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711719613
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17043919_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711719613
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról