PROJEKT

Új területen próbálja ki magát Kollányi Zsuzsi - “Minden harmadik házasságban sakkban tartják a feleségeket”

Létrehozva: 2022.12.04.

A napokban jelent meg Kollányi Zsuzsi legújabb klipje, ezért a legtöbben azt hihetnék, megengedheti magának, hogy hátradőljön, ám egy pillanatra sincs megállás: hamarosan új területen próbálja ki magát.

Az énekesnő a Borsnak elmondta, máris újabb projekteken dolgozik, köztük egy olyan álma megvalósításán is, aminek a gondolatát már két éve dédelgeti.

Gyártom a saját dalokat és hozzájuk klipeket, emellett nagyon foglalkoztat a saját tartalom gyártása. Kitaláltam egy tematikát, amihez már a logó is elkészült. Az elmúlt két évben érleltem magamban ezt, olyan, akár egy kisgyerek, aki napról-napra növekszik bennem. Remélem, hogy majd sikeres lesz – fogalmazott titokzatosan az énekesnő, aki már csak babonából sem szerette volna elárulni, pontosan mi az, amit megálmodott, viszont néhány mondattal körül írta, mire készül.

Kollányi Zsuzsi
Fotó: Bors

Nem kapcsolódik a zenéhez, illetve abban a tekintetben igen, hogy ugyanúgy szórakoztató-  művészeti tevékenység. Egy saját műsor tematika az, ami foglalkoztat YouTube-ra, TikTok-ra, később talán televízióba is, mert szerintem tudna annyi témát adni, hogy ott is megállná a helyét. Meglátjuk, mennyit tudok belőle kihozni – magyarázta.

Zsuzsit leginkább az zavarja, hogy mindenki csak a szépet és a jót mutatja meg az életéből, a rossz dolgokról hallgat. Szerinte nem szabadna azt gondolni, hogy az ember egyedül van a gondjaival, legyen az gazdasági probléma, otthoni kihívás, párkapcsolati krízis vagy gyermekneveléssel kapcsolatos tanácstalanság.

Manapság nem divatos a dolgok árnyoldalát is megmutatni, engem ez nagyon zavar. Nem azért, mert jó lenne lubickolni a rossz érzésben, hanem mert ellehetetleníti a megoldást! A napokban beszélgettem egy baráttal, aki elmondta, az ismerősei között minden harmadik házasságban sakkban tartják a feleségeket. Vagy anyagi dolgokkal vagy a gyerekeket felhasználva belekényszerítik őket olyan helyzetekbe, amiket senki sem lenne köteles eltűrni. Ráadásul a kis községekben az is visszatartja a nőket, hogy vajon mit szólnának mások, ha kilépne ebből a szituációból. Egy mikroközösségben elhiszed, hogy veled van a baj, ha nem akarod elfogadni, hogy a szenvedés normális. Ameddig nincs megfelelő mennyiségű információ, amit másoktól hallasz, addig nem mersz lépni – magyarázta az énekesnő, aki a készülő műsorának keretein belül ebben a témában is szeretne segítséget nyújtani.

 

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek