KÉTESÉLYES

Judy megtörte a csendet: reagált a válásról szóló pletykákra

Létrehozva: 2022.12.15.

Az énekesnő házasságáról nemrég olyan pletykák láttak napvilágot, miszerint válságba jutott. Judy hosszú idő után megtörte a csendet és reagált a házassága megromlásáról szóló pletykákra.

Önfejlesztéssel telt az elmúlt egy év Judynak. A Groovehouse énekesnője sok mindennel próbálkozott: pszichológusnál, kineziológusnál, coachnál is járt, a meditációval is megismerkedett, az igazi áttörő eredményt azonban a családállítás hozta el számára.
 

Most is éppen onnan jövök

 – kezdte a Bors felkeresésére. – Mindig nyitott voltam alternatív módokra, ugyanakkor kicsit félelmetes is volt. Ismert emberként nem olyan könnyű megnyílni.

A Groovehouse énekesnője több szakember segítségét is kérte, most éppen családállításra jár
Fotó: Knap Zoltán

Sorsfordító pillanatok

– Sokan azt hiszik, hogy ufók vagyunk, nincsenek érzéseink, nem kakilunk – nevette el magát az énekesnő. – De ez nem igaz, mi is ugyanolyan emberek vagyunk. A családállításról Megyeri Csillától és Kárpáti Rebekától hallottam, ők ajánlották nekem Ámon Angélát, azóta is hozzá járok, és nagyon sokat köszönhetek neki. Elképesztő, hogy ez a terápia milyen blokkokat tud feloldani, és hogy mennyire vissza tudunk menni a múltba, hiszen onnan gyökeredzik minden, már az is meghatározó, mit kapunk születésünkkor – fejtegette Judy.

 

„Megküzdöttem azért, hogy itt legyek”

Judy édesanyja nagyon fiatal, 17 éves volt, mikor teherbe esett vele.

– Valljuk be, ennyi idősen nem biztos, hogy várt engem, nem voltam egy tervezett gyermek. Megfordult édesanyám és nagymamám fejében, hogy talán nincs itt az ideje még. Ennek is köszönhető, hogy ilyen erős jellem lettem, én már akkor is nagyon élni akartam, megküzdöttem azért, hogy itt legyek.

Az énekesnő a foglalkozásokon ébredt rá, mennyi mindent öröklünk, örökítünk át generációról generációra.

– Nagyon hasonlítok anyukámra jellemben is. Akár csak ő, az emberi kapcsolataimban nem feltétlenül állok ki magamért, s ha egy domináns személy kerül mellém, könnyen elnyomott tudok lenni. Ezen kívül mindenkit meg akartam menteni, legyen az barát vagy egy rajongó. Voltak, akik sajnos vissza is éltek ezzel. Mióta családállításra járok, egyre erősebb vagyok, meg kellett tanulnom kiállni magamért. Ezután is jószívű vagyok és szeretnék segíteni, de már nem hagyom, hogy alárendelt legyek. Az elmúlt évben sok barátom morzsolódott le a változásom miatt, olyan is, akivel húsz-harminc éve ismertük egymást.

Judy az utóbbi időben nagy változásokon ment keresztül, bár ezt eddig csak a családja és a barátai tudták
Fotó: Móricz István

„Amíg látjuk értelmét, addig küzdünk”

Judy a házasságáról is kendőzetlen őszinteséggel beszélt lapunknak. Hetek óta találgatják, mi történhetett, Judy közösségi oldalán ugyanis rendre jelentek meg elengedésről, továbblépésről szóló bejegyzések, legfrissebb képein pedig már a karikagyűrűjét sem látni az ujján. Eddig nem reagált a pletykákra, a Borssal azonban kivételt tett.

– Nem mondom, hogy nincs probléma – fedte fel Judy. – Együtt élek a férjemmel, együtt neveljük a gyermekünket. De küzdelemben vagyunk mindketten. 14 év után, ha valaki azt mondja, hogy nincs probléma, az hazudik. Mi most középúton vagyunk, egyelőre nem látjuk a végét, még bárhogy alakulhat. De amíg van mibe kapaszkodni, amíg látjuk értelmét, addig küzdünk. Óriási szerelem volt a miénk, most is szeretjük egymást annyira, hogy megtegyünk minden tőlünk telhetőt. A kislányunk érdekeit is szem előtt tartjuk. Úgy akarjuk elengedni egymás kezét, már ha el fogjuk, hogy senki ne sérüljön. Ha így lesz, azt is el fogom mondani, hiszen nincs abban semmi szégyellni való, ha az ember elfárad. Azt azonban fontosnak tartom leszögezni, hogy ennek semmi köze a 12 év korkülönbségnek. Mindketten vagyunk olyan bölcsek, hogy igyekezzünk a legjobb megoldást találni. A családállításnak köszönhetően sokat fejlődtem, erősebbnek érzem magam bármilyen döntést meghozni – mondta lapunknak.

Judy és a férje mindent megtesznek azért, hogy kislányuknak boldog gyermekkort biztosítsanak
Fotó: Vadnai Szabolcs

A családállítás Bert Hellinger nevéhez fűződő terápia. Leírása szerint a családot egy közös családi lélek mozgatja, amely a rokonok sorsa közt is szoros kapcsolatot teremthet. Elmélete szerint lehetnek olyan érzéseink, viselkedésmintáink, elakadásaink az életünkben, amelyeknek a gyökere nem a személyiségünkben, vagy a gyerekkorunkban rejlik, hanem a családunkból, szüleinktől, felmenőinktől vettünk át akár tudat alatt. Ezeknek a felderítését és feloldását segíti a szakember által vezetett terápia, mely lehet egyéni vagy csoportos is.

Tudta-e?

Judy korábban varrónőként dolgozott. Édesanyjának ez a szakmája, Judy szívesen lépett a nyomdokaiba, nagy álma volt, hogy divattervező legyen. Végül az énekesi pálya mellett döntött, 1997 óta a Groovehouse énekesnője.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143037_auto_resized.jpg
origo.hu

Az F1 Kínai Nagydíj szabadedzése élőben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713509111
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138144_auto_resized.png
hirtv.hu

Számos beruházás indulhat Baranya vármegyében + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713509111
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133120_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713509111
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713509111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143071_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Pótolhatatlan űrt hagyott az életünkben” – 4 éves kislány hunyt el az esti horrorbalesetben

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók