Nem tagadja a pletykákat Peller Mariann állítólagos udvarlója

magyar
PUBLIKÁLÁS: 2022. november 10. 07:30
Lapunk elérte a magyar Jason Momoaként is ismert Megyeri Balázst: a férfit, akivel hírbe hozták a válófélben lévő Peller Mariannt. A kaszkadőr diplomatikus választ adott arra, igazak-e a róluk szóló híresztelések.

Két héttel ezelőtt derült égből villámcsapásként érkezett a hír: tíz év házasság után elválik Peller Mariann és Juni György. Bár az érintettek egyelőre nem nyilatkoztak a miértekről, mindenféle pletyka szárnyra kelt arról, miért romlott meg a kapcsolatuk.

Itt indultak a pletykák
Fotó: Bors

Egybevágó pletykák

Egyelőre nem tudni, pontosan mi vezetett a szomorú elhatározáshoz, ám sajtóértesülések szerint a kapcsolatukban már két évvel ezelőtt, 2020-ban kezdődtek a problémák, s bár akkor a család egysége védelmében együtt maradtak, azóta több hullámvölgyön átestek.

Egy másik bajt sejtető momentum pedig az volt, hogy idén áprilisban kétértelmű helyzetben kapták lencsevégre Mariannt. A kissé homályos lesifotókon kivehető, amint egy szórakozóhely előtt öleli, sőt, látszólag szájon is csókolja a magyar Jason Momoaként ismert Megyeri Balázs színész, kaszkadőr, természetvédelmi aktivistát. Akkor a felek azt mondták, csupán baráti ölelésről volt szó. 

S hogy mi a közös ezekben a tényezőkben?

Az, hogy éppen két éve, 2020-ban jelent meg Mariann Végtelen kísértés című könyve, melyben a főhős egy spiritualitásban jártas, házas színésznő, aki beleszeret egy színészkollégájába, Johnny Blaze-be – akinek nem csak neve, de külső leírása is kísértetiesen emlékeztet Balázsra!

Fotó: TV2

Diplomatikus válasz érkezett

Lapunk felkereste az igéző tekintetű férfit, hogy megtudakoljuk, mit szól a sajtóban keringő „vádakhoz”.

– Diplomatikusan azt mondanám, amit az amerikai politikusok: sem cáfolni, sem megerősíteni nem tudom. Mariann arra kért minket, tartsuk tiszteletben, hogy nehéz időszakon megy keresztül, ezért mást nem szeretnék mondani. Ha ő később mégis beszélne erről, akkor ez változhat – fejezte ki magát sejtelmesen Balázs.

Két hete elhallgatott

Lapunk próbálta elérni Mariannt is, hogy reagáljon a pletykákra, ám lapzártánkig nem válaszolt a megkeresésünkre. 
Első és egyben egyetlen híradása két héttel ezelőtt egy Instagram-bejegyzés volt. Egy fekete kép, melyhez ezt a szöveget mellékelte: 
„Ehhez a közlendőhöz nem illik semmilyen kép. 12 együtt töltött év után meghoztam a súlyos és nehéz döntést, kilépek a házasságomból. A helyzet önmagában is fájdalmas, szomorú és nehéz. Ezért hálásan köszönöm mindenkinek – beleértve a média munkatársait is – az emberséget, tapintatot és megértést azzal kapcsolatban, hogy egyik fél sem szeretne erről a nyilvánosság előtt beszélni.”
 

Ez az október 27-i bejegyzés nemcsak a válással kapcsolatos utolsó bejelentkezés: azóta egyetlen új kép sem került fel az egyébként aktív közösségi oldalra. Ráadásul a LélekKözösség Peller Mariannal című népszerű Youtube-csatornáján augusztusban jelent meg a legutóbbi videó, holott ott is havi több új interjú jelent meg eddig.

 

Balázs a nők zsánere

Akár igazak a róluk szóló híresztelések, akár nem: kétségtelen, hogy Megyeri Balázsnak nemcsak külseje, de intellektualitása is vonzó lehet sok nő számára. Áprilisban a Marie Claire készített vele interjút, ahol felsorolták foglalkozásait: színész, kaszkadőr, Jason Momoa első számú európai dublőre, környezetvédelmi aktivista, állatmentő, zenész, sportoló, pszichológus. Bár kaszkadőrként és színészként sok ajánlatot kap külföldről, még az Egyesült Államokból is, ám a női lapnak leszögezte: ragaszkodik Magyarországhoz, innen szeretne világsztárrá válni.

Így bókolt Mariann-nak a fiatal sármőr

Mariann Végtelen Kísértés című könyvét a 2020-as megjelenés után 2022-ben újra kiadták, Balázs akkor egy közös képet osztott meg kettejükről az Instagramon, és ezekkel a szavakkal méltatta a szerzőt: „Égiekkel játszó földi tünemény, emberré lett, mosolygó fény, Fehér Főnix! Köszönöm a barátságodat, a hitedet, a ragyogásodat, az igazadat, a tehetségedet, az álmaidat, a lelkedet, a beszélgetéseinket, a könnycsordultig tartó nevetéseket! Gratulálok a könyvedhez, brilliáns lett! Várom a folytatást! Az erő legyen veled!”

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.