Magány

Most már biztos: Magányosan tölti majd a szeretet ünnepét Molnár Gusztáv

Létrehozva: 2022.11.30.

Sokadik alkalommal próbál meg ellenőrzött körülmények között leszokni az alkoholról a színész, de eddig egyetlen terápia sem segített. Most hét lakat alatt őrzik, nem tarthatja a kapcsolatot a külvilággal, így szinte biztos, hogy a karácsonyt is a szerettei nélkül kell túlélnie.

Csaknem egy évvel ezelőtt kezdődött el a színész kanosszajárása, aki a jelek szerint egyre nagyobb bajban van. Az egykor sikeres művésznek ma már nincs munkája, nincs szerelme, és a kisfiával sem találkozhat… Az ok az alkohol.

Lapunk úgy tudja, hogy a nehéz helyzetbe került művész jelenleg egy rehabilitációs intézetben van, úgynevezett izoláció alatt, ahol egészen január végéig vendégeskedik majd. A kezelés alatt telefon nem lehet nála, ismerősökkel, családtagokkal nem találkozhat, nem tarthatja a kapcsolatot a külvilággal. Ennek fényében a karácsonyt is egyedül tölti majd. A szeretet ünnepét, ami egykor nagyon fontos volt számára. 

Gusztáv egy hónappal ezelőtt így beszélt a problémáiról: 

„Tudom, hogy ha nem megyek be két hónapja az elvonóra, meghalok, és akkor is meghalok, ha újra elkezdek inni. Szeretnék példakép lenni azok szemében, akik még csak most vívják a küzdelmüket az itallal. Szeretném bebizonyítani, hogy igenis meg lehet csinálni, ha én is meg tudom. Persze ehhez még idő kell és tudom, hogy az út elején járok, de legalább elindultam ezen az úton.” 

Az irány jó, már csak az a kérdés, hogy mostanra – sokadszorra – vajon tényleg sikerül neki legyőznie a démonjait, vagy újra visszaesik arra a szintre, ahol egy pár héttel ezelőtt még volt? 

Számtalan hír jelent meg az utóbbi fél évben az RTL Klub alkoholproblémával küzdő sztárjáról. A Bors is rendszeresen beszámolt az épp aktuális botrányairól, például arról az augusztusi konfliktusról is, amit a gyermeke édesanyja hozott nyilvánosságra: gyermekbántalmazás miatt tettek feljelentést a színész ellen, aki – a feleség szerint részegen – megverte az akkor 8 éves kisfiukat. 

Molnár Gusztáv
Fotó: YouTube

Molnár Gusztáv tagadta a vádakat és még azt sem ismerte el, hogy többet néz a pohár fenekére, mint kellene. Ősszel azonban nem tagadott tovább, több interjúban is elismerte, hogy alkoholproblémákkal küzd, sőt azt is megígérte, hogy elmegy elvonóra

Gusztáv több rehabilitációs intézetet is megjárt azóta, de sajnos eredménytelenül, eddig két kezelést hagyott ott..

Molnár-Fazekas Vivien/Molnár Gusztáv
A második feleségével, Viviennel ma már nem beszélnek egymással Fotó: Instagram

A színész a második feleségével, Viviennel is kibékíthetetlen ellentétbe került mára, holott a fiatal nő a botrányok elején még teljes vállszélességgel kiállt a szerelme mellett. Gusztáv azonban őt is többször megbántotta, aztán a szakításuk után még zaklatta is. A színészről ezek után csakis szomorú hírek jelentek meg, novemberben például egy vonatállomáson leesett egy szerelvényről és kórházba került, majd rendőrségi körözést is kiadtak ellene, rágalmazás miatt...

Mára Gusztáv körül nem maradt senki, megszakadt minden kapcsolata, alig maradtak barátai, a második felesége látni sem akarja, a gyermekét pedig nem látogathatja. Innen, ebből a helyzetből kell a színésznek visszaküzdenie magát a családi életébe és a társadalom által megbecsült szerepébe. Ha még sikerül neki… A sok probléma ellenére egyébként sokan drukkolnak neki, de a győzelemért csakis egyedül ő tehet. A visszatérés első lépcsője pedig az, hogy most egy kicsit egyedül van. Karácsonykor is. 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144138_auto_resized.jpg
origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713557412
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713557412
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144703_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 20.: az Ikreknek fontos felismeréseket hoz a szombat, a Mérleg menjen biztosra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713557412
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713557412
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt