Megrázó

Súlyos történet! Apja után újabb emberről állítja Szilágyi Liliána, szörnyű dolgokat tett vele gyerekként

2022. október 3. hétfő 13:00

Az édesapját testi és lelki bántalmazással vádoló Szilágyi Liliána újabb súlyos történettel állt elő.

Szilágyi Liliána

Forrás: MTI

Olyan sokat bántotta az egyik barátnője Szilágyi Liliánát, hogy pánikbeteg lett. Az Európa-bajnoki ezüstérmes úszó – aki édesapját, egyben korábbi edzőjét, Szilágyi Zoltánt azzal vádolja, hogy éveken keresztül testileg és lelkileg bántalmazta – a Sunday Brunch című műsor vendége volt, ahol többek között arról is mesélt, milyen karakter volt az iskolában.

Több karakter is voltam, az elején nekem volt egy elég érdekes barátnőm, aki engem nagyon sokat bántott. El is kellett mennem a suliból. Egy elég beteg lány volt egyébként, meglepő módon olyan dolgokat csinált, amit még felnőttől sem nagyon hallottam, és pánikbeteg lettem

 – fogalmazott Liliána, akit lejáratott a barátnője.

Meg volt más is, de azt majd a könyvemben írom le…

 – tette hozzá.

Ezután egy keresztény iskolába került, ahol viszont egy nagyon jó osztályközösség alakult ki. Ott jól ki tudott bontakozni, mindenkivel jóban volt.

Naplót ír a testvérének, Szilágyi Gerdának

Szilágyi Liliána a műsorban azt is elmondta, az elmúlt években nem igazán engedte meg magának, hogy boldog legyen. Ezért is maradt benne az úszásban, pedig meglátása szerint már rég nem ott volt a helye.

„Nem tett boldoggá sosem. Plusz ez az egész helyzet, hogy eljöttem apámtól és a húgom ott maradt, nekem ez egy nagy fájdalompont. Hogy ameddig Gerda ott van, mennyire engedhetem meg magamnak… Ez is egy folyamat volt, hogy eljutottam odáig, hogy azzal tudok a legnagyobb példa lenni nemcsak a húgomnak, nemcsak önmagamnak, hanem mindenkinek, ha tudok egy rossz helyzetből kijönni és boldog lenni. Nemcsak megjátszani a boldogságot, mert azt is próbáltam, az eléggé látszódott szerintem” – mesélte.

Liliána arra is válaszolt, mennyire fordul meg a fejében, amikor a közösségi oldalára posztol, hogy szavait a húga olvassa-e.

Minden nap, igen! Meg én nagyon kiskoromtól kezdve vezetek naplót, és amióta eljöttem, a naplóimat igazából neki dedikálom. Ha egyszer úgy alakul, hogy újra találkozunk, és leülünk, akkor meg fogja kapni, hogy Tessék, ez történt velem, hátha tud neki segíteni

– árulta el.

„Volt egy kis apakomplexusom”

A műsorban felmerült, hogy általában a lányoknak az édesapjuk az etalon a férfiasságban, Liliána állítása szerint ő nem egy jó példát látott ezzel kapcsolatban.

„Én nagyon sokáig úgy kerestem a férfiakat, hogy azt a karaktert.

Volt egy kis apakomplexusom is, az is lefolyt már.

Nagyon sokáig úgy gondoltam, hogy akkor férfi egy férfi, ha odacsap az asztalra és rendbe tesz engem, és néha akár elcsattan egy-két pofon is. Mert egy nőt igenis lehet verni. Ez az elmúlt években hála az égnek nagyon sokat változott, mert alapvetően szerintem akkor jó egy kapcsolat, ha megengedett ugyanúgy minden” – fogalmazott Szilágyi Liliána. Hozzátette, párja, Zsombor egy nagyon megbízható férfi, aki nagy biztonságot ad számára.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15412229_auto_resized.jpg
origo.hu

Megdöbbentő felfedezés: pusztító aszteroidák közelítenek a Föld felé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/10502_resized.jpg?avcount=1670259307
origo.hu

Villamos gázolta halálra a körúton bicikliző, páratlan tehetségű színészt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15408496_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Nem kell mindig hús! Egyszerű és elegáns 5 fogásos vegán karácsonyi menü

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15410055_auto_resized.jpg
vg.hu

Matolcsy György riadót fújt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15408347_auto_resized.jpg
metropol.hu

Káprázatos menyasszony! Titokzatos esküvőjéről posztolt képeket Dukai Regina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/10503_resized.jpg?avcount=1670259307
origo.hu

Győzike botrányt csinált a Valmar koncertjén - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15409844_auto_resized.jpg
travelo.hu

Meglepő: Fővárosunk lett a legalulértékeltebb úti cél

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/10495_resized.jpg?avcount=1670259307
astronet.hu

Miért érdemes liposzómás C-vitamint választani? (x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15409934_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Bántalmazott édesanyjához hívta ki a rendőröket a bátor kisfiú

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/10497_resized.jpg?avcount=1670259307
origo.hu

Mit jelent a hazaszeretet 2022-ben? (x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/10504_resized.jpg?avcount=1670259307
automotor.hu

Okos energiafelhasználás: otthoni autótöltés, kedvezőbben(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2022/12/g1IyI6RK0TMwqhR42XlbumWJEkvg4EUh6PORhyJQV2E/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJlMjlkMWE3NDEzMzQyMzViZmFiOTZjNmZiYzQwZjI5.jpg
Gyógyulás

Kommentekben megkapta, de mindent cáfol a Sztárban sztár leszek! kiesője

https://cdn.borsonline.hu/2022/12/WcdPUgNZR6D4sJtRO7WiCaFppVOslhv3_DDQvRa9yM0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzRiMDNmYWEwOGZjMjRiMmE5MzljMmZmMWYxYWE0YTBh.jpg
SPORT

„Jobb, ha komolyan veszel” – ismert zenészt fenyeget veréssel Curtis