Bodrogi Gyula

Bodrogi Gyula: Majdnem meghaltam

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2022. október 21. 03:00
Bodrogi Gyula az elmúlt tíz hónapban kétszer került kórházba. Tavaly év végén életmentő műtéten esett át, májusban pedig sérvéből felépülve, bevizesedett tüdővel ismét orvosi segítségre szorult. Hosszú volt a gyógyulás, de szerencsére ma már jobban van. Sőt, végre eljött a pillanat, amit annyira várt, újra színpadra állhatott…
S.M.

A Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész az elmúlt egy évben többször is alaposan ráijesztett a családjára. Tavaly augusztusban munkahelyi baleset érte, próba közben zuhant le egy dobogóról. A rossz esést követően elrepedtek a bordái. Szinte alig épült fel a sérüléséből, újabb egészségügyi problémák nehezítették meg a mindennapjait, ugyanis három hónappal később otthonában lett rosszul, kórházba került, ahol kiderült, azonnal műteni kell sérve miatt. A megpróbáltatásoknak itt még nem lett vége. A Nemzet Színészéhez májusban újra mentőt kellett hívni. Bevizesedett tüdővel szállították a kórházba, intenzív osztályra került, de a gyors orvosi ellátásnak köszönhetően hamarosan már otthonában gyógyulhatott. Lapunk júniusban látogatta meg a lábadozó színművészt. Tisztában volt vele, hogy a nyár a felépülésével fog eltelni, de nem volt kérdés számára, ahogy állapota megengedi, és elindul a Nemzeti Színház új évada, újra színpadra fog állni, és onnan folytatja a munkát, ahol abbahagyta.

Bodrogi Gyula
A színművész remekül van, felgyógyult a betegségéből. Fotó: Markovics Gábor/Ripost

Újra találkozott a közönséggel

A sok szeretetnek és törődésnek hála Bodrogi felépült. A közönség először a Caligula helytartójában, most pedig az Egri Csillagokban találkozhat vele. A Bors a főpróba előtt beszélgetett a színésszel, és örömmel mesélt a „visszatéréséről”.

– A budapesti MVM Dome sportcsarnokban játsszuk a színházi előadás felturbózott változatát. 

Óriási vállalkozás, remélem nagy siker lesz, mert nagyon készültünk. Én Szulejmán szultánt alakítom. 

Egész nyáron azt vártam, hogy elérkezzen a pillanat, amikor újra színpadra állhatok. Boldog nap volt, amikor a Caligula helytartójában ismét találkozhattam a közönséggel – kezdte lapunknak.

Bodrogi Gyula
A Caligula helytartójában című előadásban is játszik. Fotó: Eori Szabo Zsolt

„Egy picit sikerült híznom”

Remekül vagyok, a munkát nem hagytam abba, csak közbejött az egészségügyi problémám. Majdnem meghaltam, de Merkely professzor úr visszahozott – mondta viccelődve a Kossuth-díjas művész. – Újraszülettem, két születésnapot fogok már ünnepelni. Angéla gondoskodásának köszönhetően már egy picit sikerült híznom – mesélte büszkén a 88 éves Bodrogi, majd hozzátette, meghatotta, ahogy a kollégái fogadták felépülése után.

Kedvesek voltak, örültek, hogy megvagyok. 

Az embernek az a dolga, hogy egy darabig él, aztán elmegy. Hallottam olyat, volt olyan ember, aki meghalt – mosolygott a színművész. – Engem a színpad, a színház éltet, amíg az erőm megengedi, játszani fogok – mondta.

Bodrogi Gyula
Az Egri Csillagok című előadásban Szulejmán szultán szerepében állt színpadra. Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

„El vagyok foglalva”

Olyannyira nem tervez végleg nyugdíjba vonulni, hogy hamarosan két másik darabban is találkozhatunk Bodrogi Gyulával.

– November 4-én lesz az Édes-Keserű című musical bemutatója, már folynak a próbák. Nagyon kedves, tudományos, népszerű és szórakoztató vállalkozás. Kovács bácsit alakítom, aki cukorbeteg. Ezen kívül Olt Tamás ír egy darabot, ami A nagy mester címet viseli. Nemrég telefonált, és átküldte a 7. és a 8. jelentet is. Hála Istennek most mindig kell valahova menni, el vagyok foglalva, jó érzéssel tölt el, hogy a jövőben is számítanak – mondta.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.