Távolság

Ördög Nóra Jordániából rendelt pizzát a gyermekeinek

2022. szeptember 28. szerda 09:00

Október 10-én startolt a várva várt Ázsia Expressz 3. évada. Izgalmakból és nevetésből idén sem lesz hiány, a versenyzők pedig minden eddiginél embert próbálóbb feladatokkal küzdöttek meg.

Ördög Nóra: Soha nem voltam ennyi időt távol a gyermekeimtől

Az Ázsia Expressz műsorvezetője rutinos Ázsia járónak számít, hiszen harmadszor vette nyakába a kontinenst, hogy elkísérje a sztárpárokat. Mégis rendhagyó volt számára az idei évad, hiszen családja most először nem kísérte el őt a teljes útra. 

Ördög Nóra ezúttal gyermekei és férje nélkül indult el Ázsiába  Fotó: Máté Krisztián

Nekem mindig a családi élet és a munka összehangolása a legnagyobb tanulási folyamat és ez idén sem volt másképp. A korábbi évadokban az jelentette a nehézséget, hogy hogyan lehet végigcsinálni egy öt-hathetes forgatást úgy, hogy végig ott van a családom és alkalmazkodniuk kell a különböző helyzetekhez. Idén azonban éppen az volt a nehezítés, hogy nem voltak ott végig velem. Meglátogattak ugyan kétszer is, de volt a forgatás közepén egy két és félhetes szünet, amit nélkülük töltöttem. Soha nem voltam még ennyi időt távol nélkülük – kezdte a Borsnak Ördög Nóra, aki a távolból is próbálta kézben tartani férje és gyermekei életét, de rájött, hogy nélküle is gördülékenyen veszik az akadályokat.

Megesett, hogy Jordániából én rendeltem pizzát estére a gyerekeknek és Palkónak, szóval nem teljesen szakadtam el az otthoni feladatoktól. 

Egyébként kicsit jó volt hátralépni és látni, hogy akkor is minden jól működik otthon, ha én nem mindenen tartom rajta a kezem. És azt is láttam, hogy nekik is jó volt megélni, hogy anya, nincs, de ők akkor is megoldják a mindennapokat. Mici és Venci is nagyon büszkék voltak magukra, hogy egy picit önállósodtak – tette hozzá a műsorvezető.

Király Linda és Viktor: Úgy örültünk egy kólának, mintha Dom Pérignon lenne

A Király testvérek a műsor sajtótájékoztatóján beszéltek arról, hogy a gyönyörű, egzotikus helyszín ellenére komoly kihívásokkal kellett szembenézniük

Nagyon rossz volt

 – viccelődött Viktor, majd hozzátették, valójában életre szóló kaland volt, örülnek, hogy a részesei lehetettek.

Király Lindát és Viktort megviselte az ázsiai kaland, de azért nagyon élvezék

Én ilyen fizikai megterhelést még sosem éltem át, a tűréshatárainkat feszegettük – nevetett Linda –, mégis önbizalomnövelő volt. Megtanultam, hogy lehetetlen helyzetekben is meg tudom oldani a dolgokat. A testvéri kapcsolatunknak is jót tett a kaland – jegyezte meg Linda, majd Viktor vágott közbe.

Nehéz volt félretenni az igényeinket, nem volt például egy normális vécé… De megtaláltuk a szépséget minden apró dologban. 

Úgy örültünk egy kólának, mintha egy Dom Pérignon lenne

– mesélte Viktor.

Mérai Kata és Gyebnár Csekka: Csak most lettünk barátok 

Hiába a sorozatban eltöltött közös évek, Gyebnár Csekka és Mérai Kata eddig csak kollégák voltak. – Mindenki azt hiszi, hogy mi már eleve barátokként indultunk neki az útnak, de csak kollégák voltunk, akik jól tudtak együtt dolgozni. A műsorban eltöltött közös idő Csekkát nem a barátommá, hanem a társammá tette. Bajtársammá, sorstársammá, ami egy életre meghatározza a kettőnk viszonyát – fogalmazott Kata.

A műsorban barátkozott össze igazán a két színésznő

Bár Csekka hazaérve megígérte, hogy pár hétig nem keresi Katát, nem sokáig bírta:

Két nap múlva már ment az SMS, hogy jól vagy? - idézte fel nevetve.

S hogy milyen volt hazaérni:

Emlékszem, hogy itthon szépen belépek a lakásba, nem berontok. Megsimogattam a falakat, a villanykapcsolót, a csapot… - mesélte nevetve Csekka.

Mindketten egyetértettek abban, hogy kishitűen vágtak bele a kalandba, de a játék megmutatta nekik: több van bennük.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15414749_auto_resized.jpg
origo.hu

Óriási gond, hogy a hétfőn életbe lépett brüsszeli szankciók miatt a MOL nem tud behozni saját, pozsonyi finomítójából üzemanyagot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/10531_resized.jpg?avcount=1670359207
ripost.hu

Halálra rémültek a rajongók Britney legújabb topless fotójától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15414399_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adott ki az OTP, erre kérnek mindenkit!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15414634_auto_resized.jpg
vg.hu

A hét végén változik a MÁV és a Volán menetrendje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15413836_auto_resized.jpg
ripost.hu

Szívszorító: Íme az utolsó fotó a hétfőn elhunyt Kirstie Alley-ről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15414438_auto_resized.jpg
vg.hu

Harmadával drágulna az üzemanyag, ha holnap törölnék az ársapkát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/10530_resized.jpg?avcount=1670359207
borsonline.hu

Tragikus hírt kaptunk: elhunyt a legendás színész

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15414034_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Konyhafőnök VIP: "Eldurrant az agyam" – Pirner Alma durván kiakadt Geszler Dorottyára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/10522_resized.jpg?avcount=1670359207
kemma.hu

A spórolás mellett megtakarításainkra is jobban figyelünk(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15414445_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Több gyerek tűnt el egyszerre Szolnokon, nagyon erőkkel keresik őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15412806_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Egy ünnep sem lesz már ugyanolyan” - zokogva búcsúznak a Tuzséron elgázolt 10 éves kislánytól

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2022/12/zKozdmJJTAQgG0NJWBpDk1plOpIh7xX9DKextmVe63E/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzI1ZGIxYzJkMTdiZTRkYzI4ZTI5MjhkZDVmZTQwNzU4.jpg
ÍTÉLET

Megszólalt az ítélethirdetés előtt Galambos Lajos

https://cdn.borsonline.hu/2022/12/dVNodCmD48z8FWY77pbiqvXD7y8Nu2Y5A5B2Ui1ecng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiYzMzM2Q4OGUwOTRlNTA5YTVjMGNkNTQxNzczMTVh.jpg
Kémia

Máris összeboronálták Kaly Rolandot a Sztárban sztár leszek! korábbi énekesnőjével