APASÁG

Ambrus Attila naponta 15 kilométert kerékpározik a kislányáért

2022. szeptember 24. szombat 09:00

Két kisgyermek büszke édesapja Ambrus Attila. A munkája mellett, amennyire csak lehet, kiveszi a részét a gyermeknevelésből.

Forrás: TV2

Éppen akkor érte el Ambrus Attilát a Bors munkatársa, amikor kislányával fagyizott.

Most kapta meg a csavaros fagylaltját, itt ül a lábamon – kezdte vidáman, s hozzátette, Annát ő szokta hazavinni délutánonként, a kislány ugyanis idén óvodás lett. – Nekem egyébként is kell ez a mozgás amíg elhozom Annát az oviból. Ha jó az idő, akkor 14-15 kilométert biciklizek, hogy a gyerekemet hazahozzam és egy kis időt töltsek vele – mesélte az a kétgyermekes apuka. Boldogan újságolta el, hogy Anna gyorsan és ügyesen beilleszkedett a csoportba, imádják az óvónők, persze, ahogy Attila mondja, ő maga is próbál jó fej lenni.

A napokban volt almaszedés nálunk, vittem egy rekesszel az óvodába, ráadásul bio alma, mert én nem permetezem. Igyekszem kivenni a részemet a társadalmi munkából a kislányom érdekében és azon vagyok, hogy a közösségben helytálljak.

Ambrus Attila az apaság mellett a munkáját is szívvel-lélekkel végzi, azon szerencsés emberek közé tartozik, akinek a szakmája egyben a hobbija is. Persze egy kerámiakészítő életében is vannak jobb és rosszabb napok, ennek ellenére imádja a hivatását, s szeretné majd átadni tudását a gyermekeinek. Ők egyelőre túl kicsik ehhez, de Attila sokaknak megmutatta már a fazekasság szépségeit. Időnként workshopokat tart, különböző vásárokban lehetőséget biztosít a korongozás kipróbálására, szeptember 24-én, szombaton pedig a székesfehérvári Lecsófesztiválon árulja a szebbnél szebb kerámiáit.

Magor és Anna a korukhoz képest erős gyerekek, a fazekasság nagyon komoly strapabírást és fizikai erőt igényel, Magyarországon, úgy tudom, egyetlen egy keramikus lány van, aki tálakat is tud korongozni, ezért többnyire a fiúk végzik a fizikai munkát. A nagy cégek pedig már csak öntőformával dolgoznak. Nem tudom, hogy a gyerekeim milyen hivatást választanak majd, egy biztos, szeretném nekik ezt megmutatni. Azt, hogy ez mikor jön el, nem tudom. Lehet, hogy már nem fogom ezt megérni, de mindent megteszek annak érdekében, hogy kiegyensúlyozott felnőtt váljon belőlük – mondta a Borsnak Attila, aki azt vallja, apaként egyetlen dolga van: lehetőséget biztosítani nekik arra, hogy azt tanulják, amit szeretnének.

Az is elárulta, Anna lánya szépen énekel, de egy szakember véleményét is kikérik majd, hogy érdemes-e komolyabban foglalkozni a képzésével.

A szülővel mindig az a baj, hogy elfogult. Mindig azt hiszi, hogy az ő csemetéje az világ legtalpraesettebb gyereke, de ha alkalmatlan az adott pályára, azt senki nem meri közölni a szülővel. Gyakran a gyerekkori frusztrációikat is rátolják a kicsikre, ezt én nem szeretném. Az lenne a jó, hogy amit csinál, abban lelje meg az örömét. Az emberek jelentős részének olyan munkája van, amit kényszerből végez el, ne csodálkozzunk, hogy ennyi alkoholista, drogos és frusztrált ember van a világon… – magyarázza.

Bár Attila imádja a munkáját, nála is vannak olyan időszakok, amik próbára teszik.

Amikor le kell gyártani ugyanazt a 80 terméket, ugyanabban a méretben és színben, az azért személyiségromboló. Jövő héten is lesz workshopom, amikor 30 embert ki kell szolgálni, mindenkivel inni kell egy felest. Gondoljunk bele, ha csak 15 emberrel teszem ezt, de a nap folyamán kétszer, akkor 30 felest gurítok le. Ez is hozzátartozik ahhoz, hogy ha valaki vendégeket hív, akkor érezzék jól magukat. Igaz, egyik szervkereskedő sem örülne a májamnak… – fejezte be nevetve Attila.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15405179_auto_resized.jpg
origo.hu

A FIFA még a videóbírót is a futball tönkretételére használja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/10453_resized.jpg?avcount=1670055908
origo.hu

Váratlan fordulat a háborúban: az amerikaiaknak elege lett az ukránokból?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15404187_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyönyörű nővel kapták lencsevégre Árpa Attilát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15405215_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kijózanító üzenetet küldött Putyin, Zelenszkij korán szólta el magát a háború végéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15404918_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ő lett a Farm VIP harmadik kiesője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15404194_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Hölgyek a lelátón - képgaléria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/10455_resized.jpg?avcount=1670055908
borsonline.hu

Eltűnt Berki Mazsi, a telefonhívásokra sem reagált

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15405226_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Receptötletek adventi hétvégére, a második gyertya mellé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/10446_resized.jpg?avcount=1670055908
life.hu

Ezért igazítsd a bevitt tápanyagokat a menstruációs ciklusod egyes szakaszaihoz(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/10449_resized.jpg?avcount=1670055908
mindmegette.hu

A karácsonyi asztal sztárja lesz, ha így készíted a tiramisut!(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/10431_resized.jpg?avcount=1670055908
life.hu

Felfázás 1x1 – Így előzd meg a kellemetlen tüneteket!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2022/12/1faN1h6cTSNxkTi77V8HTZWXUfW-WF2QlbPGXeuCw-U/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJkYWI5ZTM2ZTk0YzRkNWZiNjA2YjBkYjNlNzE2YThi.jpg
CSALÁD

Pánikolva vitték orvoshoz kisfiukat Hajdú Péterék

https://cdn.borsonline.hu/2022/12/S3AHblFJ5fvRaNHF1yStAeZZXChm8MDpqASf3K9G1ds/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzOGI5ZjBkNmMzZjRhZGM5MjFjNGRiYWU4ZjI0OGU3.jpg
Balhé

Botrány! Kiakadt Zámbó Jimmy testvére: „Fejezd be az öcsém lejáratását!”