SALLER

Váratlanul érte Fecsót, menyasszonya hatalmas pofont kevert le neki a kamerák előtt

Létrehozva: 2022.08.18.

Géczi Bea, művésznevén Blondie már hónapok óta izgatottan várja, hogy megmutathassa közönségének a legújabb dalát, amely a Budapest Rettegj címet kapta.

Forrás: BORS

A dal létrejöttében és tökéletesítésében G.w.M is aktívan részt vett, neki köszönhetően igazán fülbemászó és erőteljes hangzás színesíti a szerzeményt. Blondie a Borsnak elárulta, hogy a dal már hónapokkal ezelőtt megszületett, mostanáig a hozzátartozó klipre kellett várni. A videó képi világa eszméletlenül látványosra sikeredett, hogy ez kinek köszönhető, azt maga Blondie árulta el lapunknak.

A klipet a Bang Productions tagjai álmodták meg és készítették, akik David Guetta és Timmy Trumpet klipjeit csinálták. Magyarországon eddig senkinek nem mondtak igent, nekünk is csak azért, mert az egyik srác Fecsó barátja, emiatt álltak szóba velünk – mondta a szőke szépség, ő a filmkockákon angyalként, míg Fecsó ördögként tűnik fel, aki nagyon élvezte ezt a szerepet. Emellett Blondie elmondott néhány kulisszatitkot is.

Nem volt egyszerű dolgunk Fecsóval, mert úgy vettük fel a klipet, hogy csak egy zöld fal volt mögöttünk. El kellett játszanom, hogy pezsgős üveg van a kezemben, ott kellett kergetőznünk, ráadásul forgatás közben egy nagy pofon is elcsattant – kezdte a Borsnak Bea, aki a kamerák előtt lekevert Fecsónak egy óriási sallert.

Tervezett volt, de ennek ellenére váratlanul érte Fecsót. Azt mondták, hogy igazinak kell tűnnie… – idézte fel nevetve Bea a pofont, ami hatalmasat csattant szerelme arcán, így kétség sem fér hozzá, hogy az tényleg valódi volt. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088014_auto_resized.png
origo.hu

A Házasság első látásra sztárja meglepő titkot árult el a férjéről - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711725014
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17072264_auto_resized.jpg
life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085484_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076988_auto_resized.png
metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083342_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711725014
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083650_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711725014
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról