Vallomás

Tóth Vera nem kertelt, őszintén beszélt Gabiról

2022. augusztus 10. szerda 07:30

Tóth Vera a Palikék világa by Mannában mesélte el, hogyan fogadja, amikor a testvérét támadják az emberek és miben kell fejlődnie a húgának.

Forrás: Bors

Az énekesnő elmondta, gyermekként viszonylag jó testvérek voltak, amikor Verát a gyerekek az alkata miatt csúfolták, Gabi nagyon vehemensen megvédte a nővérét. Ezzel szemben, amikor kettesben voltak, folyton civakodtak. Mára persze ez már megváltozott.

Ma már egy picit bölcsebb vagyok, többet elviselek neki. Ha beszél, hagyom, hadd beszéljen, bár fordítva nem mindig van így. Megismertem őt az elmúlt 30 évben és ennek alapján fejlesztettem a türelmemet, már nincsenek olyan nagy feszkók. Ő anyuka, nekem van vőlegényem, lehet, hogy nemsokára nekem is lesz gyerekem. Inkább e felé megyünk, minthogy hülyeségeken vitatkozzunk – mondta Vera, majd azt is elárulta, igyekszik támogatni és megvédi a húgát, amikor az emberek támadják őt.

Írtam ki az oldalamra erről egy hosszú bejegyzést. Annyira a védelmére keltem, hogy az emberek néha túlgondolják Gabit. Ő tényleg idegesítő néha. Fullra tud idegesíteni! Ha én most nem ismerném és látnám kívülről, lehet, hogy engem is idegesítene, mert végtelenül megosztó személyiség, meg olyan a beszédhangja is. Néha, amit ő ad magából, az félreértésekre ad okot. De alapvetően ő egy jó fej ember, egy jó gyerek. Tök mások vagyunk mindketten. Neki az egész élete arról szól, hogy keresi az útját – tette hozzá Vera, s elmondta, mit javasolt húgának ezzel kapcsolatosan.

Azt mondtam neki, tekintve, hogy 2-3 évente váltottál valamilyen stílust és nem maradtál meg úgy, tehát nem tudjuk, hogy ki a Tóth Gabi. Bármit is döntöttél az életedben, maradj amellett, ami vagy. Egyébként a párkapcsolatait illetően ő sosem volt egy könnyűvérű csaj. Mindig egy hűséges, családcentrikus és a mai napig keresi ezt a gyerekkori biztonságot, amit nem fog megtalálni, mert ez akkor volt. Ezt már nem szabad hajkurászni – vélekedik Vera, aki szerint ezt a két dolgot kell megtanulnia a húgának. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15174400_auto_resized.jpg
origo.hu

Elképesztő tragédia a focimeccsen: kitört a pánik, már 129-en haltak meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/9001_resized.jpg?avcount=1664692209
origo.hu

Boldog gyermekkora volt - megszólaltak a híres zenész fiának újpesti öngyilkosságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15173840_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kemény szavak hangzottak el: Pápai Joci megríkatta Szekeres Adrien lányát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15172114_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Sokkoló részletek: Ezt mondta a megkéselt magyar modell a rendőröknek, majd elvesztette az eszméletét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15173743_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nincsenek szavak: egy újabb magyar legenda távozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15172748_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Joe Biden újra eltévedt a színpadon (Videó!) (videó)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/9000_resized.jpg?avcount=1664692209
metropol.hu

Kiderült: Meghan Markle így készítette ki a palota alkalmazottjait

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15171851_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp október első hetére: erős fényszögek segítik az egymásratalálást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15172135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiderült, mi okozta a budapesti diák tragédiáját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/8958_resized.jpg?avcount=1664692209
vg.hu

Az elmúlt 250 év híreit olvashatod, most ingyen! (X)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15173266_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Mellette voltam az utolsó szívdobbanásáig” – felesége könnyek közt közölte, meghalt Fábián Roland

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15173683_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Háromgyerekes családapa halt meg az ajkai tragédiában: „Amikor meghallottam, mi történt, sírva fakadtam, mint egy gyerek”

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2022/10/NpvosHkWAEGc2ZkY9Hwz_l_R0-qWc_Cgv8MPTr2oWjs/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk1MGI5OTc2MGRjYzQ2NTJhNTQ1NDMyMGY1MmVmMDQ0.jpg
Emlékezés

Megszökött az idősek otthonából Som Lajos édesanyja