Vallomás

Tóth Vera nem kertelt, őszintén beszélt Gabiról

2022. augusztus 10. szerda 07:30

Tóth Vera a Palikék világa by Mannában mesélte el, hogyan fogadja, amikor a testvérét támadják az emberek és miben kell fejlődnie a húgának.

Forrás: Bors

Az énekesnő elmondta, gyermekként viszonylag jó testvérek voltak, amikor Verát a gyerekek az alkata miatt csúfolták, Gabi nagyon vehemensen megvédte a nővérét. Ezzel szemben, amikor kettesben voltak, folyton civakodtak. Mára persze ez már megváltozott.

Ma már egy picit bölcsebb vagyok, többet elviselek neki. Ha beszél, hagyom, hadd beszéljen, bár fordítva nem mindig van így. Megismertem őt az elmúlt 30 évben és ennek alapján fejlesztettem a türelmemet, már nincsenek olyan nagy feszkók. Ő anyuka, nekem van vőlegényem, lehet, hogy nemsokára nekem is lesz gyerekem. Inkább e felé megyünk, minthogy hülyeségeken vitatkozzunk – mondta Vera, majd azt is elárulta, igyekszik támogatni és megvédi a húgát, amikor az emberek támadják őt.

Írtam ki az oldalamra erről egy hosszú bejegyzést. Annyira a védelmére keltem, hogy az emberek néha túlgondolják Gabit. Ő tényleg idegesítő néha. Fullra tud idegesíteni! Ha én most nem ismerném és látnám kívülről, lehet, hogy engem is idegesítene, mert végtelenül megosztó személyiség, meg olyan a beszédhangja is. Néha, amit ő ad magából, az félreértésekre ad okot. De alapvetően ő egy jó fej ember, egy jó gyerek. Tök mások vagyunk mindketten. Neki az egész élete arról szól, hogy keresi az útját – tette hozzá Vera, s elmondta, mit javasolt húgának ezzel kapcsolatosan.

Azt mondtam neki, tekintve, hogy 2-3 évente váltottál valamilyen stílust és nem maradtál meg úgy, tehát nem tudjuk, hogy ki a Tóth Gabi. Bármit is döntöttél az életedben, maradj amellett, ami vagy. Egyébként a párkapcsolatait illetően ő sosem volt egy könnyűvérű csaj. Mindig egy hűséges, családcentrikus és a mai napig keresi ezt a gyerekkori biztonságot, amit nem fog megtalálni, mert ez akkor volt. Ezt már nem szabad hajkurászni – vélekedik Vera, aki szerint ezt a két dolgot kell megtanulnia a húgának. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15166066_auto_resized.jpg
origo.hu

Szex és meztelenség a Róma sorozatban - képgaléria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/8952_resized.jpg?avcount=1664517310
mandiner.hu

21. századi tankcsata: közvetlen közelről lőtték egymást az oroszok és az ukránok (videó)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15166011_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokkoló részletek a 35 éves zenész tragédiájáról, két tinédzser okozta a halálát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15161801_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Háfra Noémi kezdi megtapasztalni Dániában, hogyan működik egy igazi csapat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15166316_auto_resized.jpg
ripost.hu

Felakasztotta magát egy budapesti gimnazista: megrázó részletek derültek ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15165814_auto_resized.jpg
vg.hu

Pusztító viharba került az orosz gazdaság

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/8951_resized.jpg?avcount=1664517310
origo.hu

Kórházi ágyra szíjazták a vonagló, leragasztott szájú Tóth Andit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15164347_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Krausz Gábor elárulta: ennek a desszertnek nem tud ellenállni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/8931_resized.jpg?avcount=1664517310
origo.hu

Mit tehetnek a mostani gazdasági helyzetben a katások?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15165514_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Válása után újabb megterhelő időszak elé néz a magyar színművész

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/8947_resized.jpg?avcount=1664517310
she.life.hu

Muszáj elmondanom: képtelen vagyok lefeküdni veled

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2022/09/nSf6ULWI4IxUfgLyMhtwalLrUbbBPkP7rxi5dbCNAMM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxMTc1ZDEzZWQyOTQ4YThiNjM0OGE5MDY2ZWFhMmE1.jpg
VÉSZHELYZET

Szegedi Fecsó várandós kedvese: Imádkoztunk, hogy ne induljon be a szülés!

https://cdn.borsonline.hu/2022/09/n5cQT_Hpg01W57b4rC1iGEeJRMmhQBJX1OMpFdNAczA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNmYzQwZGVlNzJjODQ4MDNhZTcwZGJkNDk3YjcyY2Zj.jpg
Tragédia

Sokkoló részletek a 35 éves zenész tragédiájáról, két tinédzser okozta a halálát