Kovács Ákos már 30 éve zenél a színpadon, profizmusáról, maximalizmusáról, és határozottságáról híres a szakmában. A Bonanza Banzai sikerei után Ákos első szóló albuma óriási port kavart a magyar zenei szakmában. A kezdeti robbanás után sem volt megállás, és a zenész ma a legnagyobb hazai és külföldi színpadokon lép fel.
Azonban még a "nagyoknak" is szükségük lehet a külső szemre, jelen esetben inkább fülre, akik hitelesek a sokat megélt sztár szemében, akik tanácsát elfogadva éli életét. Egy ilyen mentort, lelki vezetőt vesztett el idén a sztár, erről vallott nyíltan, elcsukló hangon.
A lelki vezetőm, Farkas Attila atya idén halt meg, 93 évesen. Úgy tudott dorgálni, hogy közben felnövesztett engem a feladatimhoz, és úgy tudott dicsérni, hogy közben nem szálltam el, hanem segítségével még jobban csináltam a dolgom
– mondta meghatódva a híresség a Hajógyár legújabb sorozatában. A zenész most számot vetett azokkal az emberekkel, akik az életében fontos szerepet játszottak. Ilyenek voltak a szülei, akik megtanították őt hálásnak lenni mindenért.
– Minden nap hálát adok a családomért, azoknak akik tanítottak, azokért, akik mellém álltak, és az életemért. Jól is esik hálásnak lenni, és szeretem azt hinni, hogy a pályám az valami olyasmi, ami rajtam keresztül tör utat – folytatta Ákos, akiről nem sokan tudják, nem jómódban nevelkedett: a nyolcadik kerületben, egy társasházban, szerény körülmények közé szültetett. Első gitárjára sokat kellett várnia, míg összegyűlt a szüleinek elegendő pénze a hangszerre, azonban Ákost ez mégis megihlette, és türelemre tanította már gyermekként is. Befutott sztárként, akiért milliók rajonganak is érezte ezt az inspiráló lehetőséget, hogy teret engedjen a kreatív energiáknak akkor, amikor a pandémia 2019-ben hazánkba is beköszöntött.
Érdekes módon engem nagyon jól érintett a bezártság.
Lehet, hogy, sőt egészen biztos, hogy nem került volna rövid távon belül sor a kisjátékfilmem megrendezésére sem, ha nem jutok ennyi szabad és kreatív időhöz – zárta végül az énekes-dalszerző, aki maga írta a forgatókönyvet két saját novellából – és maga rendezte a filmet. Ákos elmondása szerint a munkával olyan filmes példaképei előtt is tiszteleg, mint Tarkovszkij, Makk Károly és Huszárik Zoltán.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.