Tanulság

VV Anett drámája után most komoly lépésre szánta el magát Sáfrány Emese

Bors

Létrehozva: 2022.07.16.

A történtek ellenére is pozitív marad Sáfrány Emese, csak magára és a szeretteire koncentrál továbbra is.

Forrás: Saját

Igyekszik pozitív lenni, továbbra is magára és a szeretteire koncentrál Sáfrány Emese, aki pénteken a Borsnak adott exkluzív interjúban mesélte el, mi történt valójában vele és VV Anettel azon a bizonyos szeánszon. Az elmúlt napok történéseiről levonta a tanulságot, amit most követőivel is megosztott.

Az életem minden egyes történése után kerestem a tanulságot és igyekeztem pozitív lenni. Sok helyzetből álltam már fel úgy, hogy utána azt tudtam mondani, igen vállalom a felelősséget, megtanultam a leckéket. Sosem mutogattam senkire és hibáztattam mást, nem akartam a saját vétkeimről úgy elterelni a figyelmet, hogy másokat bántok, kritizálok – írta Emese. Hozzátette, mindenki hibázik az életében, persze van, aki többször és van, aki kevesebbszer, a lényeg, hogy tanuljunk belőle, hogy soha többet ne kövessünk el még csak hasonlót sem.

Személy szerint én úgy érzem, hogy az utóbbi időszak sok mindenre rávilágított, így úgy gondolom, a történtek ellenére is maradok pozitív és csak is magamra és a szeretteimre koncentrálok továbbra is – fogalmazott.

 A kommentelők mellette állnak, támogatják kedvencüket.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090628_auto_resized.png
origo.hu

Először találkoztak a Házasság első látásra párjai, máris cseréltek volna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711719613
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092359_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ezúttal Deutsch Tamásba akart beleállni, de csúnyán felsült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711719613
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17043919_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711719613
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról