stúdiólakás

Mester Tamás jurtába költözött, és újra alkot

Létrehozva: 2022.07.05.

Az énekes az elmúlt évtizedekben indult el az önismeret útján, és mára már meditációs hanganyagokat és tréningeket is tart. A Megasztár egykori zsűritagja elvonultan él két vizslája társaságában egy jurtában, most megmutatta, milyen az új lakásstúdiója.

Forrás: Borsonline

Egy jurtába költözött a nyárra Mester Tamás, amikor nemrégiben felmondták az albérletét. Egy barátja, akinek van egy halastava felajánlotta neki, hogy nyárra a tó mellé költözhet, addig lesz kész a költözhető jurta, ahol újra alkothat a zenész. 

Mester úgy hiszi, ez a legjobb dolog ami vele történhetett. A zenész egy interjúban mesélte el korábban, hogy hat éve dolgozik egy meditációs albumon, amit vélhetően a jelen otthonában, a jurtában fejezett be.

Nyári lak és stúdió – rakta ki a zenész a képet, melyet látható, hogy egy nagyobbacska jurta az otthona, és a stúdiója is egyben. A nyilvánosságtól visszavonult zenész most megmutatta azt is, hogy a jurtában minden elfér, gyakorlatilag egy kis kör alakú lakás, melyben egy légtérben van a konyha, a stúdió, de akár háló rész is. Az is kiderült, hogy ez a halastó mellett fekvő lakójurta hat méter magas, és Varga Viktor pont egy ilyet építtet. Sőt, Viktor meg is hívta magához vendégségbe.

– Az enyém is már majdnem kész! Majd gyere át te is! – beszéltek meg találkozót a zenészek a régi barát egymást a közösségi oldal kommentszekciójában.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085749_auto_resized.png
origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711669214
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090947_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091973_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711669214
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092055_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711669214
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...