GYÁSZ

Magyar zenészt fogadott unokatestvérének a Bon Jovi vasárnap meghalt gitárosa

Létrehozva: 2022.06.07.

Unokatestvérének fogadta és egy gitárral is megajándékozta a Kartel zenészét a vasárnap elhunyt világhírű basszusgitáros, Alec John Such. Big Daddy Lacát megrendítette barátja halálának híre.

70 éves korában meghalt a Bon Jovi együttes alapító tagja és eredeti basszusgitárosa, Alec John Such, születési nevén Szűcs Elek János. A már Amerikában született világhírű zenész sohasem feledkezett meg magyar származásáról, de sajnálatos módon soha nem sikerült rátalálnia a hazai rokonokra, ezért egy különleges döntéshez folyamodott:
Mivel én annyira szimpatikus voltam neki, azt mondta, legyek a fogadott unokatestvére. Mindenkinek úgy mutatott be, mint a magyar unokatesóját. Úgy néztek rám, mint valami csodára. Akkor még nem voltam ismert ember, zenekarom sem volt – mondta Big Daddy Laca, akit Alec annyira megszeretett, hogy egyszer kihívta magához New Jersey-be kipróbálni a vadonatúj Harley Davidsonját.

A Kartel zenésze azóta is a motorozás megszállottja, akkor is épp egy gépszamáron ült, amikor a Bors újságírója régi barátja miatt felhívta.
Sajnos nagyon régen nem beszéltünk – kezdte a zenész. – Sokat gondoltam rá mostanában, hogy újra felveszem vele a kapcsolatot. Írtam neki több helyen is, de sajnos nem jött rá válasz. Most, amikor megtudtam, hogy eltávozott nagyon megrendültem. Nem tudtam eleinte elhinni, de sajnos ez az élet körforgása – nyilatkozta nekünk Big Daddy Laca.
Ganxsta Zolee zenésztársa azt is elárulta, hogy otthonában egy különleges ereklyét is őriz Alectől. 
Ezt nagyon kevesen tudják, de kaptam tőle egy basszusgitárt. Dedikált basszusgitárt! Most már biztos, hogy soha nem fogom eladni. Többet ér nekem annál, mint amennyit bárki fizetni tudna érte – tette hozzá a Borsnak Laca.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek