Szakítás

Szabó Zsófi a szakítás után, már tudja, hogy jó döntést hozott

Létrehozva: 2022.05.23.

Majd egy héttel ezelőtt bombaként robbant a hír, hogy Szabó Zsófi és Shane Tusup kapcsolata véget ért.

Forrás: Bors

Majd egy héttel ezelőtt bombaként robbant a hír, hogy Szabó Zsófi és Shane Tusup kapcsolata véget ért, pedig csupán 3 hónappal ezelőtt került sor a lánykérésre. A sztáredző a számmisztikát alapul véve, az eljegyzést február 22. 22.22-re időzítette, azonban bármennyire is igyekezett erős alapokra építeni a kapcsolatukat, nem járt sikerrel.

Sosem hagytam ki egyetlen Reggelit sem magánéleti okokra hivatkozva – válaszolta a Blikk kérdésére Szabó Zsófi, amikor azt kérdeztük tőle, nem gondolt-e arra, hogy a szakítás miatt esetleg egy nagyobb szünetet tart, ami alatt szabadságra megy, netán elutazik.

A szakítás után már látja a hibáit, tudja, ez volt a jó döntés. Ez a szerelem nagyon intenzív volt, szenvedélyes, és minden gyorsan történt, Zsófinak szinte esélye sem volt, hogy a kapcsolata egyes szintjeit élvezze, megélje, máris újabb és újabb dolgok történtek – sorolta a Blikknek egy közeli ismerős, aki szerint ugyan Zsófi néha érezte, hogy túl gyorsan peregnek az események, ám hagyta magát elvarázsolni.

Még egy éve sincs annak, hogy megismerkedtek, hiszen tavaly június elején találkoztak az RTL Klub stúdiójában, amikor Shane még párkapcsolatban élt. Alig pár hónap múlva már a közös jövőről beszéltek a Fókusznak adott interjújában, Shane pedig kijelentette, hogy Zsófi mellett szeretné leélni az életét. 

A kapcsolatuk elejétől fogva többen emlegették neki az edző régi ügyeit, de Zsófi hajthatatlan volt, ami érthető, hiszen ő maga szeretett volna dönteni a saját szerelmi életéről – magyarázta az ismerős, aki szerint azonban a műsorvezető valahol mélyen a szívében érezte, hogy valami nem stimmel. 

Amikor azon a bizonyos napon előjött Shane Tusup valódi énje, Zsófi nagyon megijedt, de hamar meg is hozta a döntést, hogy véget vet ennek a kapcsolatnak, épp azért, mert legbelül már látta a jeleit annak, hogy talán mégsem az amerikai férfi a megfelelő ember a számára, és bármennyire is sármos Shane, aki most is harcol Zsófiért, hosszútávon ez a jó döntés.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089698_auto_resized.png
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711716014
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078857_auto_resized.jpg
life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092242_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082095_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091237_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711716014
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17059938_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711716014
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról