Vége a háborúnak Straub és Götz között

Vége a háborúnak Straub és Götz között

Götz Anna
PUBLIKÁLÁS: 2022. április 26. 12:30
Tavaly nyáron hatalmas botrány kerekedett a Vidám Színpad körül. Az egykori igazgató, Böröndi Tamás özvegye és a volt művészeti vezető között odáig fajult a vita, hogy utóbbit még perrel is fenyegették. Götz Anna azonban most egy meglepő ajánlott tett Straubnak.
Bors

Közel egy év után eláshatja a csatabárdot Straub Dezső és Götz Anna. A Vidám Színpad vezetőségének tagjai azután rúgták össze a port, hogy az egykori igazgató, Böröndi Tamás 2020. novemberében elhunyt és átszervezések kezdődtek a teátrumnál. Straub a Facebookról tudta meg, hogy a művészeti vezetői munkájára nem tartanak igényt, sőt a parázs vita közepette még pert is kilátásba helyezett ellene az egykori direktor özvegye, Götz Anna.

Straub Dezső a hónap elején ünnepelte 70. születésnapját, amelynek kapcsán meglepő módon Götz Anna is levelet írt neki. Már önmagában az is különös, hogy a durva üzengetések után felköszöntötte, ám ennél többet is tett: felkérte, hogy mivel Straub egyidős a Vidám Színpaddal, ez évben, egy ünnepség keretében együtt ünnepeljék meg a két születésnapot! Ám egy, a születésnapján megjelent cikk szerint a művész úr befejezettnek tekinti a Vidám Színpaddal a kapcsolatát, hiszen azóta több színházi megkeresése is él! 
– Fontos leszögeznem, hogy az az interjú még jóval Anna megkeresése előtt készült. Amikor már másfél éve semmilyen közeledésemre nem reagált az egykori színházam. Őszintén szólva nagyon meglepett ez a fordulat. Ugyanakkor kedves és megtisztelő a gondolat. 

Kértem is időpontot egy személyes találkozóra. Lenne mit megbeszélnünk!

Még nem érkezett válasz, de tisztelettel várom 

– mondta a Borsnak a Jászai Mari-díjas színész, aki úgy tűnik, szintén nyitott arra, hogy elássa a csatabárdot és ha csak egyetlen alkalomra is, de visszatérjen azokra a világot jelentő deszkákra, amelyhez oly sok emlék köti őt.

Hogy végül tényleg véget ér-e a háború Götz Anna és Straub Dezső között, csak a két fél kompromisszumkészségén múlik. Természetesen mi is beszámolunk majd a történet folytatásáról.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.