Boldogság

Szűcs Judith 11 éve menyasszony, de esküvőt nem terveznek

Bors

Létrehozva: 2022.04.21.

Hihetetlen! Immár 50 éve, az 1972-es Ki mit tud?-on kezdte el pályafutását Szűcs Judith. Vajon megünnepli a jubileumot egy nagyobb koncerttel az énekesnő?

Az énekesnőről az utóbbi időben szinte semmit sem hallottunk.

– Nem tűntem el! De mint minden énekest és előadót, engem is megállásra késztetett ez a pár év – kezdte a Bors érdeklődésére Szűcs Judith, egyben elárulta: nem tervez nagyobb koncertet az 50. évfordulóra, de azért a rajongóit sem hagyja fellépés nélkül.

– Jubileumi nagy koncertet nem szeretnék adni, de természetesen most is színpadra lépek időnként. Visszavettem a korábbi tempóból, amikor két hét alatt hat fellépést is vállaltam. Mindenképpen megünnepelem a pályafutásom évfordulóját, de apránként, a közönséggel együtt szeretnék mulatni – mesélte nevetve a Diszkókirálynő, akinek élete sokat változott: a pandémiás időszakot főleg az otthonában töltötte és rengeteg olyan dologgal tudott foglalkozni, amikre eddig nem volt ideje.

 

– Idén leszek 69 éves, 50 éve folyamatosan dolgoztam. Bejártam a világot, felléptem Japánban, az NDK-ban, Kubában és még rengeteg más helyen is. Most már a fiatalokon a sor, én pedig úgy gondolom, megérdemlem, hogy kicsit lelassítsak és élvezzem az életem. A pandémia jót tett velem, sok időt töltök a családommal, bevásárolni járok a piacra, főzök, aztán jönnek a közös étkezések – mesélte az énekesnő, aki kiegyensúlyozottnak és boldognak érzi magát.

Nekem most az a fontos, hogy boldog legyek minden területen. Rengeteg időt töltök a vőlegényemmel. Együtt főzünk és nagyon szerelmesek vagyunk, de nem tervezzük az esküvőt. Nem zavar, hogy több mint tizenegy éve vagyok menyasszony, a kapcsolatunk kiegyensúlyozott. Kimondhatom, hogy boldogok vagyunk – mesélte a művésznő.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140396_auto_resized.jpg
origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713478217
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141627_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Így vágott vissza Menczer Tamás Magyar Péternek + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141992_auto_resized.png
metropol.hu

Most jött: tömegkarambol történt Budapesten, a mentők már a helyszínen

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713478217
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141122_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ebben a városban már éjjel-nappali posta is működik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713478217
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713478217
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók