
Újabb fordulóponthoz érkezett a két éve kisboltosnak (is) felcsapó Ördög Nóra és Nánási Pál élete, ugyanis most látták elérkezettnek az időt, hogy Balatonakarattya után máshol is kipróbálják magukat, illetve a Nekem a Balaton boltot. Úgy döntöttek, nyáron Balatonfüreden is nyílik egy üzletük ugyanezen a néven.
– Megyünk tovább! Végülis a Balaton elég nagy! – mondta mosolyogva Nánási Pál, ki azt is elárulta: alapvetően a kíváncsiság vitte rá őke az újabb bolt nyitására, ugyanis tudni szerették volna, hogy más településen is működik-e az, amit kitaláltak.
A páros arról is beszélt: még decemberben jött az ötlet és a lehetőség, azonban most vannak olyan szerencsés helyzetben, hogy (ellenben az első bolttal) az építkezést megússzák, mert bérelni fognak egy kifejezetten nekik kialakított helyiséget.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.