Buli

Ebben lesz első a szülinapi koncertre készülő Irigy Hónaljmirigy

Bors

Létrehozva: 2022.04.08.

A zenekar tagjai rengeteg meglepetéssel készülnek a 30 éves nagykoncertjükre.

Az Irigy Hónaljmirigy paródiazenekar már több mint 30 éve van a pályán, és a fiúk szeretnék illően megünnepelni az elmúlt három évtizedet. Szülinapi koncertjüket a pandémia miatt a tavalyi évről idén június 11-re kellett halasztaniuk, de a mindig jó kedvű és vidám csapat ezt is pozitívan értékeli. A srácok úgy gondolják, hogy ez az „ajándék év” egy újabb lehetőség arra, hogy még tökéletesebb műsort készítsenek.

– Már nagyon készülünk a koncertre. Tulajdonképpen kétfelé dolgozunk, hiszen Peti, Tomi és Győző a kreatív munkában is részt vesznek. A kivetítőn megjelenő vizuális tartalmaktól kezdve a teljes műsor felépítését szinte másodpercre pontosan kidolgozzák a kreatív háttérstábbal. Mi pedig összerakjuk a dalok sorrendjét és közösen gyakoroljuk – kezdte Kabai László.

Ilyenkor mindent percre pontosan többször is elpróbálják az egész műsort az öltözéssel együtt.

– Az egész műsort különlegesre tervezzünk, így túl sokat nem árulnánk el még róla, hogy legyen meglepetés. Annyit azért elárulhatok, hogy olyan színpadrendszer lesz, amelyen keresztül több alkalommal is más-más pontokon bukkanunk majd föl – mesélte Sipos Péter.

Nagyon készülnek a zenekar tagjai, hiszen az egyik céljuk, hogy mindig magasabbra tegyék a mércét és újabb és újabb ötletekkel kápráztassák el a rajongókat. Ez eddig a legnagyobb show és koncertjük lesz, ráadásul ők lesznek az első magyar banda, akik a Groupama Arénában fellépnek.

Emléket is állítanak Ambrus Zoli zenésztársuk emlékének, akinek a hiánya a mai napig fájó pont a zenekar tagjai számára. Hatalmas csapás volt ez annak idején nekünk magánemberként is. Amíg a zenekar létezik, mindig megemlékezünk Zoliról. Azt még nem szeretném elárulni, hogy most milyen formában, de mindenképpen emléket állítunk neki – vette át a szót Kabai László.

Az IHM tagjai nemrég egy személyes átadáson vettek részt, ahol a Plüsskommandó licitjére ajánlottak fel három plüssmacit. Az akcióval több mint 100 ezer forintot gyűjtöttek a gyulai gyermekkórház koraszülött csecsemői számára. Az Irigy Hónaljmirigy tagjai rendszeresen és örömmel állnak ilyen nagyszerű kezdeményezések mellé.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132436_auto_resized.jpg
origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109149_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Hosszú Katinka döntése végleges, szomorú hírt közölt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132644_auto_resized.jpg
vg.hu

Mobilfox: kiderült, kinek köszönhető a Deák téri pénzhullás

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130547_auto_resized.jpg
ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27100_resized.jpg?avcount=1713249310
origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17116568_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Új funkciót kapott a Messenger, sokan fognak neki örülni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EZKv9B2w-QarG-nZtE7cLd-HYIbjVVOWqRpc7H_mlw4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJkNGJmNGQ1OTIwMzRmNDhiOTc5YmYxNzk0ZjhiMThk.jpg
Megsúgjuk

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/LWOfjxZ7Fa8T6kcnjaRSdFenbQhwKmWFvky2b1z5kgM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk0OThlYzhiOWU4MzQ5YmI5ZmFhZTUwYTc2MjVkODM3.jpg
színház

Détár Enikő megrázó vallomást tett a tragikusan elhunyt Babicsek Bernáttal kapcsolatban