CÉL

30 kilótól szabadult meg a szülés óta Sebestyén Katja

Létrehozva: 2022.04.20.

A Sztárban sztár leszek! egykori versenyzője imád futni, ám nem csak azért rója a köröket, hogy fogyjon: szerelmével második babát terveznek.

Forrás: TV2

Sebestyén Katja évek óta a futás szerelmese. Annyira közel áll a szívéhez ez a mozgásforma és a lábbelik, hogy egy ilyen darabban mondta ki a boldogító igent.
– Én futócipőben mentem férjhez! 

Nem azért, mert nem tudtam magassarkúba bújni. Egyrészt szeretem, másrészt pedig fontos szerepet játszik a Petivel való kapcsolatomban – kezdte a Borsnak az énekesnő, akit szerelme több cipővel is megajándékozott már, jelenleg 12 pár sorakozik nála.

Az énekesnő két hónappal ezelőtt adott életet harmadik gyermekének, akit mondhatni a futásnak köszönhet. A kis Patrícia igazi csoda, ugyanis Katjával korábban közölték az orvosok, hogy nagy valószínűséggel nem eshet teherbe. A szíve mélyén érezte, életmódváltással orvosolhatja a kialakult helyzetet. Elkezdett rendszeresen futni, megszabadult súlyfeleslegétől és 2021 tavaszán áldott állapotba került.

Tornacipőben ment férjhez Katja, aki újabb gyermeket szeretne Petitől   Fotó: Saját

A várandóssága alatt sem mondott le a rendszeres testmozgásról, s mivel egy idő után a futást már nem javasolták neki, a gyors gyaloglásra váltott. Katjának már nagyon hiányzott a kocogás, örömmel mesélte, hogy nemrégiben újra futócipőt húzott és rótta a köröket. Minden adandó alkalmat megragad, hogy mozogjon, a kislányával való séták közben is gyors tempóra vált. 

Nagyon szeretek babakocsival futni, bár ami van, az nem igazán alkalmas erre, de így is megoldom. Szerencsére nemsokára lesz egy olyan járgányunk, amit kifejezetten erre találtak ki. A napokban ünnepeltem a 40. szülinapomat, a páromtól futócipőt kaptam, amit nemrég felavattam – mesélte vidáman Katja, aki két hónap leforgása alatt közel 30 kilótól szabadult meg.
– Ennek nagy része a vizesedésnek tudható be, úgy 20 kiló ment le a szülés utáni első hetekben – mondta Katja, s elárulta, mi motiválja a fogyásban.
– Szeretnék Petitől egy második gyereket, de ahogy Patríciánál, most is az kell, hogy fogyjak. 

A páromnak azt mondtam, ha decemberig elérem a kitűzött célt, akkor jöhet a baba. Ha nem, akkor nem erőltetjük a dolgot, szeretném felnevelni a gyerekeimet és az unokákat is jó volna látni… – fűzte hozzá Katja.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140395_auto_resized.jpg
origo.hu

Megszületett az ítélet, egy vagyont kell fizetni Cristiano Ronaldónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713483909
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141707_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713483909
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133120_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713483909
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713483909
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók