Búcsú

Szily Nóra gyászol – Túl sokszor kell búcsúznunk mostanában

Létrehozva: 2022.03.18.

A műsorvezető egy szívének kedves személyt vesztett el.

A televíziós műsorvezetőnek az utóbbi időszakban több kihívással kellet szembenéznie, és most sajnos újabb nehéz pillanatokat él meg. Az Instagram-oldalán osztotta meg a szomorú hírt: elvesztett egy számára nagyon kedves személyt. Szily Nóra elvált első férjétől, azonban apósa közel állt a szívéhez, ezért továbbra is jó kapcsolatot ápolt vele. Nem csak azért, mert gyermeke nagyapjáról van szó, hanem mert mélységesen tisztelte és szerette őt. Most fájó búcsút kellett vennie tőle, a következő sorokkal emlékezett meg a férfiról.

Vannak kötelékek, amiket kapunk. Vérség szerint. A családot, amelybe születtünk. És vannak kapcsolatok, kötelékek, amik választásaink hozadékai. Például az após, aki aztán gyermekünk nagyapja lesz. A második házasságom révén egy csodálatos, szellemes, jellemes, szarkasztikus, zseniális embert ismertem meg. És nagyapát. Hálás vagyok, hogy megadatott. Bármi is történt – (válás) – később is ugyanúgy tudtunk évődni, eszmét cserélni, együtt gondolkodni… – írta Nóra.

Később, egy másik posztban gyermeke szemszögéből is megosztotta a gyászhírt.

– A nagyobbik fiam azt mondta - “Anyuci, túl sokszor kell búcsúznunk mostanában…” Belenéztem csodás, nagy, barna, mély tekintetébe… Sóhajtottam, hogy…igen…És közben az villant át az agyamon, lelkemen: a nagyszülők már majdnem mind elmentek. Már én leszek (és a generációm, persze remélem csak nagyon sokára…) a következő, aki a természet rendje szerint távozik majd – írta közösségi oldalán.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143908_auto_resized.jpg
origo.hu

Budapesti luxusüzlet-rablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713541510
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142958_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713541510
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713541510
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713541510
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Vége

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora