Megszólalt Sas József özvegye, így él most Zsuzsanna

Megszólalt Sas József özvegye, így él most Zsuzsanna

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. március 29. 21:25
Ötvegye képtelen elengedni a több mint egy éve elhunyt Sas Józsefet.

Sas József özvegye távol a város, a világ zajától él, amióta tavaly januárban eltemette férjét.  Gondolatban máig mindent megbeszél vele.

Jóska emlékét sokan és sokféleképpen ápolják, s tudom, hiába telnek a hónapok, az évek, a közönség nem felejti őt. Ám a VI. kerületi önkormányzat gesztusa, Soproni Tamás polgármester úr ajándéka mélyen érintett, hogy imádott színházában néhány pillanat erejéig újra ő lesz a főszereplő. Emléktáblát avatnak a tiszteletére, Gálvölgyi János mond beszédet, és megannyi barát, kolléga teszi tiszteletét. Hálás vagyok azért, hogy Jóska lénye immár az örökkévalóságnak szól - mondta a Blikknek Zsuzsanna.

Hozzátette:

Olykor már nagyon öregnek érzem magam ehhez a harchoz, amit az élet rám sózott. Próbálok talpon maradni, néha sétálok a közeli erdőben, ahogy annak idején Jóskával is tettem. De leginkább a csönd és az emlékezés az én társam.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.