Vége

Fontos döntést hozott karrierjét illetően Vastag Tamás

Soltész Daniella

Létrehozva: 2022.02.13.

Több mint 10 év után elköszön a színháztól Vastag Tamás. Az énekes döntése nem volt tudatos, de úgy érzi, most jött el az ideje, hogy az éneklésé legyen a főszerep az életében. Természetesen a családja mellett.

Forrás: Bors

Ki ne emlékezne a kisfiúsan sármos Vastag Tomira, aki a 2010-es X-Faktorban a saját bátyja, Vastag Csaba ellen párbajozott? A népszerű énekes karrierje azóta töretlen és nem csak könnyűzenei téren. Tomi a színház világában is otthonosan mozgott, játszott a soproni, a békéscsabai és a győri színházban egyaránt. A 30 éves Tomi azonban meghozott egy döntést: felhagy a színészettel. 

Még egy darabot elvállaltam, a Szent Erzsébetről szóló Ég tartja a Földet című musicalt – kezdte a lapunk megkeresésére Tamás, aki az említett előadásban az egyik férfi főszerepet alakítja.

Az énekes nem egyik pillanatról a másikra int búcsút anyaszínházának, a Győri Nemzeti Színháznak.

Nem egyik pillanatról a másikra, de otthagyja a színházat  Fotó: KISS ANNAMARIE / Bors

Szeretném, hogy legyen kifutása. Már csak a rajongók miatt is. Nem akarom, hogy akik a színház miatt szerettek meg és rajonganak egyszer csak ne lássanak többet színpadon – mondta az énekes.

Tamás a meglévő darabjait viszi tovább, de szépen lassan szeretné a szerepeit „leadni”.

A következő egy-két évre biztosan otthagyom a színházat. Rengeteg egyéb tervem van – avatott be az énekes.

Első az éneklés

Tamás nem titkolja, hogy dalok, ötletek garmada van a fejében. Úgy érzi, igazán megszállta az ihlet és ezt nem szabad elengednie.

Első sorban zenészként indult a karrierem, utána jött a színház. Ott mások gondolatait közvetítettem, szeretném, ha most a sajátjaim kerülnének előtérbe

– mesélte.

Az énekes naptárát eddig ellepték az előadások, hiszen a színházak egy évre előre terveznek. Tomi ebből a szempontból sem bánja, hogy kicsit szabadabb lehet.

A színház kevésbé családbarát munkahely. Szeretnék jobban részt venni a gyermekeim mindennapjaiban.

Családjára és az éneklésre koncentrál innentől  Fotó: Máté Krisztián / Metropol

Óriási változás

Tamás életében nem csak ez a változás következett be. Tavaly 17 kilót sikerült leadnia egy újfajta tudományos fogyási formula segítségével, amit a mai napig nem hízott vissza. 

A karácsonyi időszakban, ami nálam az evés ünnepe nehéz volt tartani a mértékletességet – vallotta be az énekes, aki edzéssel tartja magát formában.

Az izomnövelés lenne a cél, amihez most keveset is eszem – mondta nevetve Tomi. – Azt kellene most már megtanulnom, hogy akkor is egyek, ha nem vagyok éhes.

A fogyás mértéke egészen elképesztő azonban sem az énekes, sem a párja nem látott Tamáson akkora változást.

Aki minden nap lát, szinte észre sem vette, hogy leszaladtak a kilók. Csak amikor a régi fotóimat nézegetem eszmélek rá, hogy milyen is voltam.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091077_auto_resized.png
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26450_resized.jpg?avcount=1711653614
origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17072264_auto_resized.jpg
life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088621_auto_resized.jpg
vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078857_auto_resized.jpg
life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711653614
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085374_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Húsvéti sonkás-sajtos párnácskák, amiből egy tepsi biztosan nem lesz elég

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711653614
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090779_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...