Család

Családi életükről vallott Sáfrány Emese: így élnek most a férjével

Bors

2022. február 18. péntek 15:30

A sztáranyuka és párja élete több mint hét hónapja kisfiukról szól. Megpróbálják egyenlő arányban kivenni minden feladatból a részüket, és igyekeznek elegendő időt kettesben is együtt lenni, bár egyelőre a Nolennel töltött pillanatok a legfontosabbak számukra.

Forrás: Instagram

Több mint hét hónappal ezelőtt született meg Sáfrány Emese első gyermeke. Nolen gyorsan cseperedik, és ma már minden rutinszerűen megy a szülőknek.

Tökéletesen össze tudunk dolgozni Ádámmal. Nagy segítség mindkettőnk anyukája, ha kell, örömmel vigyáznak a kisfiunkra – kezdte a Borsnak Emese. 

– Minden korszaknak megvannak a nehézségei és a szépségei. Az idő előre haladtával beletanulunk a szülői szerepbe. Nálunk most a fogzás időszaka van, és mivel mozgékony, folyamatosan ügyelni kell rá, nehogy megüsse magát. Mostanra gyakorlott anyukává váltam, már nem lepődünk meg semmin – mesélte a csinos édesanya, majd hozzátette, párjával ugyan akadnak hullámvölgyek, eddig mindent meg tudtak beszélni.

– Egy baba születése mindenki életében nagy változást jelent. Fel kell venni az új ritmust, az új élethelyzetet. Nem mondom, hogy nincsenek benne kihívások. Dolgozni kell egy kapcsolaton, ami sok beszélgetést igényel, hogy ne legyenek problémák – mondta a légtornász.

Fotó: Instagram

Nolen koraszülött, ezért a mozgásfejlődés szempontjából mínusz egy hónapot le lehet vonni a korából, ehhez képest szerencsére semmi lemaradása nincs. Emese szerint már nincs messze a pillanat, hogy felálljon. Kisfiuk születése után nem sokkal kertvárosba költöztek, a családi élethez pedig tökéletes idillt nyújt a környékük.

– Nyugis helyen lakunk, de nyüzsgő életet élünk. A Duna-part főleg a nagy séták miatt hiányzik, de sikerült fölvenni ennek a helynek is a ritmusát, sokkal családiasabb, meghittebb. A lakást is megszerettük, ez kárpótol abból a szempontból, hogy nem látom az ablakból a Dunát. Másfél hónappal ezelőtt az utolsó bútordarab is a helyére került – mondta érdeklődésünkre.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jöhet az autóbaleset felismerése az Androidba

borsonline.hu

Kibuggyant mellek, álló mellbimbók – Mindez Vajna Tímea fotóján

borsonline.hu

Újabb részletek érkeztek a 16 éves lányról, aki Visegrádnál tűnt el a Dunában

life.hu

Újabb szerelem van kibontakozóban? Izzott a levegő a versenyző és a sztárséf között a konyhában

hirtv.hu

Videóra vették, amint egy férfi kitöri a nyakát egy rabszállító hátuljában

origo.hu

Az autóban felejtette a fiát, majd fejbe lőtte magát az apa

mindmegette.hu

Ha megfogadod ezeket a tanácsokat, az ételeid egyenletesen fognak sülni

mindmegette.hu

4 koktél + 1 pezsgőlimonádé, amivel feldobhatod a kerti partit

borsonline.hu

Pornósok árulták el, milyen szag terjeng egy forgatáson

borsonline.hu

Súlyos kijelentés: ennyi ideje van hátra a nagybeteg Putyinnak?

borsonline.hu

Szinte a vírusnál is fertőzőbb ez az új játék!

További cikkek

Szexi

Azt hiszem, túlöltöztem – egy aprócska csík takarja csak a szőke bombázó testét

Baleset

Óvodába vitte gyermekét, frontálisan karambolozott a magyar énekesnő