Wolf Kati Bors

Wolf Kati: Nincs újévi fogadalmam, úgysem teljesül

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. január 08. 13:00
Újévre nem fogadott már meg semmit az énekesnő, mert korábban sohasem teljesültek a kívánságai. Különben is, a lánya születésnapja miatt úgyis mindig jól indul az éve.

Wolf Kati már évekkel ezelőtt felhagyott az újévi fogadalmakkal és babonákkal. Nem fogad meg semmit az első napon, mert úgysem teljesül, amit eltervezett. Úgy véli, a döntéseit nem kell semmilyen dátumhoz kötnie. A rengeteg munka mellett amúgy sem szeretne ilyesmin gondolkodni. 

– A decemberem mindig nagyon mozgalmas volt, szerencsére nagyon sok rendezvényen kellett részt vennem. A Magyar Ökumenikus Segélyszervezetnek is rengeteget segítek év közben, fontos pontja az életemnek, nagyon szeretem. Olyankor én is feltöltődöm, ha másokon segíthetek. A mai napig azt vallom, jobb adni, mint kapni, mert hiába van elcsépelve, akkor is igaznak érzem – kezdte az énekesnő. – Ilyenkor az embereknek a valódi személyiségük kerül előtérbe, de az egójukat hátra hagyják.

Az énekesnő örömmel vállal önkéntes munkát Fotó: Mohai Balázs

Kati örömmel segít a rászorulókon és ezt az új esztendőben is lelkesen folytatja. Már hosszú évek óta oszlopos tagja az önkénteseknek. Nagyon sok terve és feladata van az énekesnőnek a 2022-re, de cseppet sem bánkódik emiatt.

– Új zenékkel készülök, apukámmal dolgozunk a következő, Gyerekszáj2 albumunkon, és a saját koncertjeimet is felújítjuk új zenékkel és látványvilággal. Nagyon hálás vagyok, hogy ennyi munkám van. Szerencsésnek érzem magam, mert meg tudom tartani az egyensúlyt a munka és a család között. Számomra az a fő, hogy a gyerekeim boldogak legyenek – tette hozzá Kati.

Nem az első alkalom, hogy észrevétlenül csúszott át a következő évbe. Az év utolsó napja neki is, mint a legtöbb énekesnek munkával telt, de az új esztendőt fontos családi ünnepel nyitotta.

– A lányom pont január elsején született, ezért nekem az a fontosabb ünnep. Igaz most egy nappal el kellett tolnunk az ünneplést, mert elsején is volt fellépésem. De aztán természetesen bepótoltuk. Nekem ez a legjobb évindítás! – büszkélkedett.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.