Baba

Szakítása után meglepő kijelentést tett Kárpáti Rebeka

2022. január 14. péntek 18:30

A műsorvezető őszintén beszélt az érzéseiről.

Kárpáti Rebeka tavaly novemberben szakított párjával, Frohner Ferenccel. A szépségkirálynő nem rejti véka alá, hogy a sikeres vállalkozása mellett a magánéletében is szeretne újra sínre kerülni. 

Rebeka rendszeresen válaszol az Instagramon a követői által feltett kérdésekre, akik nem restek egy-egy komolyabb témát is felvetni. A fiatal lány mindig őszintén reagál, most sem volt ez másként. Egyik követője az iránt érdeklődött, hogy tudna-e nyugodtabb életet élni, Rebeka pedig meglepő választ adott. 

Most pörgök inkább level 2000-ren, hogy majd később, baba mellett már visszább vehessek. Nagyon vágyom már erre az állapotra egyébként

– írta. 

Rebeka tehát szívesen lenne már anyuka, kedve volna a babázáshoz, azonban a pici érkezése még várat magára. 

A fiatal színésznő most jól érzi magát szingliként, állítása szerint élete egyik legjobb karácsonyán van túl. 

És hogy milyen párra vágyik Rebeka? Nem rég egy, a Borsnak adott interjújában kifejtette:

"Most nagyon szigorú leszek ebben, igaz, eddig is csak akkor kezdtem bele egy párkapcsolatba, ha azt éreztem, ebből ásó, kapa, nagyharang lehet, de most már csak olyasvalakivel kezdek majd párkapcsolatba, akivel azt érzem, többé vagy jobbá válok mellette. Aki épít és nem leépít, aki mellett erősnek érzem magam, ragyoghatok és nem elviszi az energiámat, hanem együtt emeljük egymást. Amíg nem találom meg ezt az illetőt, addig senkivel le nem állok!"

Fotó: Instagram, Kárpáti Rebeka

 

További cikkek

Elválás

Vége, újabb sztárpár házassága ment tönkre

Tragédia

Gyász: váratlanul elhunyt a csodálatos színésznő

Ez is érdekelhet

life.hu

Young G Béci elszólta magát Kulcsár Edina válásáról: ő másképp tudja a történetet

borsonline.hu

Szörnyű állapotban, holtan talált rá ismerőse a dombrádi nőre

life.hu

Öt hónapos várandósan kapta el a koronavírust a magyar szépségkirálynő: "Nem javultam, kezdett ráhúzódni a tüdőmre"

magyarnemzet.hu

Újabb bírálat a gyermekvédelmi törvényt elítélő szakmai társasággal szemben

kemma.hu

Videón az ámokfutó: részegen okozott többes balesetet Tatabányán

origo.hu

Javították az Oculus Quest 2 színhibáját

mindmegette.hu

Ezzel a dupla menüsorral te is könnyen a hétvégi ebédek királya lehetsz

vg.hu

Elmondta a magyar virológus: ez kell a teljes Covid-védelemhez

metropol.hu

„Nem kapok levegőt, kérlek, vigyázz a fiamra!” – sokkoló szavakkal búcsúzott az oltatlan apuka

ripost.hu

Most kaptuk a hírt: holttest hever az újpesti panelház előtt

borsonline.hu

Erre nem számítottunk: Ez jön fagy után hétvégén

origo.hu

Ritkán látható bálnaborjú vetődött parta az athéni strandon - képek