BRUTÁLIS

Micsoda meglepetés: pankrátornak készül Benkő László fia és unokája

Létrehozva: 2022.01.05.

A Benkő család férfitagjai megtalálták a módját, hogyan eresszék ki a gőzt, ezért elmentek pankrátornak. De vajon mi a jó ebben a sportban, és hogyan vélekedett erről az Omega elhunyt legendás billentyűse, Benkő László?

Sokan nem tudják, mi az a pankráció, hogyan is került ide Amerikából, ahol óriási sikere van a mai napig. Sportról van-itt szó, avagy inkább szívjuk színháznak? A Hungarian Championship Wrestling 2010-ben alakult, ezzel már 11 éves múltra tekint vissza hazánkban is, mégis, sokszor még mindig magyarázatra szorul a dolog. Benkő Laci unokája csak 10 éves volt, amikor először a ringben találta magát.

„Itt végre lehet egymást püfölni” Fotó: TAMÁS DOMBÓVÁRI

Amikor lejöttünk először apával, még csak tíz éves lehettem. Apa féltett engem, nehogy megsérüljek, ezért jött le velem edzésre, és itt is ragadtunk mindketten. Ennek már három éve – kezdte Andris, Benkő 13 éves unokája a történetét a Borsnak. Elmesélte, hogy nagyapja nem bírta igazán nézni, ahogy apjával a ringben dobálják egymást, mert mindig aggódott értük.

– Sokat verekszünk apával viccből, akár otthon, vagy a boltban, a vonatállomáson is elkezdjük, és az apám olyankor elfordult, hogy „ne már, ezt miért kell?”– nevetett Balázs, Benkő Laci fia, és hozzáfűzte, hogy édesapja persze nem vette komolyan ezt az egészet, tudta, hogy nem igazi verekedés ez, csak amolyan apa-fia bunyó.

Profinak készülnek – rekordot állít Balázs

Hatalmas kitartást kíván ez a sport, mert amint megtudtuk, egy héten, 5 nap van edzés, ami nagy erőnléti készültséggel jár. Debütálni viszont csak 7-8 év után szokott egy pár, azaz Benkőék is még csak a felkészülési idejük felénél járnak.

Mi egy csapatként fogunk indulni, abban biztosak vagyunk, de addig még sok idő kell, hogy elteljen, ugyanis Andris 16 éves kora előtt nem debütálhat a szabályok szerint – mesélte Balázs, egyébként zenészként kezdte, azonban szorongós természete miatt nem érezte magát jól a színpadon. Így mesélt nekünk arról, hogy miért nem követte apját a színpadra. 

– Az a nyomasztó helyzet volt a fejem felett, hogy az apám egy világsztár, így nehéz volt mellette kimagaslóan teljesíteni – vallotta be Benkő Balázs, de azt is hozzá tette, hogy nem bánja, hogy így alakult mert most ahogy haladnak a dolgok, ebben a sportban szeretne letenni valami nagyot az asztalra. Három év múlva lesz Balázs 55 éves, ezzel Guinness rekordot szeretne felállítani a sportágban: a legidősebben debütáló pankrátor rekordjára pályázik.

10 évesen kezdte Benkő Laci unokája a pankrációtFotó: TAMAS DOMBOVARI

Ez fanatizmus!

Benkőék három éve szerelmesedtek bele ebbe az életformába, és kíváncsiak voltunk, mit szeretnek benne annyira.

Ez fanatizmus! Normális ember bele nem kezdene a pankrációba – mesélte nekünk Benkő nevetve, de hozzá tette, hogy ha belegondolunk, kinek esne jól, ha negyed óra leforgása alatt különböző módon esik le, lépnek rá a nyakára, és húzzák a haját tőből? A válasz az, hogy egy családként gondolnak egymásra, mozgatórugója a csapatnak az egymás iránti elkötelezettség. 

– Nagyon szeretem a csapatot, maximálisan megbízom bennük, ezért olyan jó sport ez, mert a sport összetartó ereje szűri meg a tagokat – fűzte hozzá Benkő unokája.

A sportágnak egyébként bőven akad női képviselője is, legfőképpen Amerikában, de már hazánkban is szép számmal gyakorolják. 

Bajnok edző

A pankrációról sokan azt hiszik, hogy az nem sport, hanem csak színjáték. 

Fotó: Norbert RADO

– Valóban egyik része igaz, előre megírt történeteket játszanak le a közönség előtt a ringben, ám, ha valaki lejön egy edzésre, és látja milyen kőkemény fizikai munka van a háttérben, rögtön megérti, miért hívjuk sportnak. A pankrációs történetek tulajdonképpen egy szappanopera szintű forgatókönyvvel rendelkeznek, de a filmmel ellentétben, itt a megírt karakterek a ringben rúgják össze a port, nem a filmvásznon – magyarázta Tihanyi Péter, aki a HCW magyar bajnoka lett tavaly novemberben, és aki 21 éves kora ellenére Benkőék edzője.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146203_auto_resized.jpg
origo.hu

Magyar hokicsoda Fehérváron, még a vesztes norvégok is csak tátották a szájukat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713617111
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147153_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Kocsis Máté tiszta vizet öntött a pohárba Magyar Péter kijelentésével kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132318_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27247_resized.jpg?avcount=1713617111
origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146159_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzz hétvégén? Ötletek a vasárnapi családi ebédhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713617111
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713617111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147246_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27243_resized.jpg?avcount=1713617111
magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/rMzjipdtXOMfmSNX33HdfJ-G_WqVD2OJ9h-ez8xqidM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGE3ZjY4NzIwMDQxY2U4ODM3OTZmYTkwOTU4YjRj.jpg
Dráma

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IOasJ8O6piLbk2ANZ9GVkfH6wyzv9w5p3aTzZ3hPdmc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YzMDg1YzNkNDlkMzQwZDhhNjhiYjliZTA4NzE3MDMx.jpg
Szerelem

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó