Aggasztó

Várandósan kapta el a koronavírust Kocsis Korinna

Létrehozva: 2022.01.29.

A csinos kismama élvezi a babavárás minden pillanatát, bár az utóbbi két hetet igencsak beárnyékolta, hogy megfertőződött a koronavírussal is. Korinna örül, hogy a három oltás miatt ennyivel megúszta.

Kocsis Korinna tavaly decemberben jelentette be az örömhírt, hogy hamarosan édesanya lesz. A kismama most elmondta, nagyon jól viseli a várandósság első hónapjait, elkerülik a rosszullétek, viszont aggodalomra adott okot, hogy két héttel ezelőtt megbetegedett, pár nappal később pedig elkapta a koronavírust is.

Egy felső légúti fertőzéssel indult, kapart a torkom és fejfájás gyötört. Leteszteltettem magam, akkor negatív eredményt kaptam, néhány nappal később viszont kiderült, hogy a megfázáson felül elkaptam a koronavírust is – kezdte a Borsnak a Miss Earth korábbi szépségkirálynője, aki először nagyon megijedt az eredmény láttán, hiszen aggódott, hogy az állapota a kisbabájára is rossz hatást gyakorolhat.

Az utóbbi két hétben szinte minden nap fájt a fejem, hol jobban voltam, hol rosszabbul, és pár nap után a fertőzés kezdett rámenni a tüdőmre. Az orvosomtól szteroid tartalmú gyógyszereket kaptam, amik szerencsére megfékezték a betegséget. Bíztam benne, hogy nem fogok belázasodni, mert az akár hatással is lehetett volna a pici fejlődésére – magyarázta Korinna, aki folyamatosan konzultált a háziorvosával és a nőgyógyászával, ugyanis a vizsgálatok eredményei kissé nyugtalanítóak voltak.

Romlott a vérképem, a jövő héten újra megnézzük, hogy változott-e valami. Ha nem, akkor erre is kezelést fogok kapni. Remélem, hogy a vírus következményeként nem alakul ki semmilyen poszt covid tünet, mindenesetre szerencsésnek érzem magam, amiért a három oltásnak köszönhetően ennyivel megúsztam – tette hozzá a csinos műsorvezető, aki most visszatért a dolgos hétköznapokba. Ahogy mondja, még fáradékony, de egyre jobban érzi magát a bőrében és lassan a sportolást is elkezdi újra beépíteni a mindennapjaiba.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713525612
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713525612
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141360_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713525612
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713525612
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143581_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fájó döntést hozott meg Nádai Anikó: súlyos katasztrófa történt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vY_U9aXjW-otQREJ8_OpsJvmRuBQZuhhvtHR6pGYg6I/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IwYThlMTM2MjBmNzRmZGQ5M2NjNGQwMTc1ZmUzYmRl.jpg
Botrány

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/P4C1P7TsBA6vVqiTzkj4mkVLoD1Vnii5BQlxV0MFhuk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NmZDdlNDM5MGUzZDQzN2FhM2I3MjM1NTE3MDkxN2I1.jpg
Vallomás

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti