Celeb

Drámai vallomás: Sokkot kapott Maros Gábor, imádott felesége megcsalta

Bors

2021. augusztus 5. csütörtök 10:50

Még az élete is veszélybe került.

Forrás: Bors

Három év után válik hűtlen feleségétől az operaénekes-színész. Maros Gábor már a válókeresetet is beadta, miután kiderült, Marika megcsalja.

– Az ügyvédem már beadta a váláshoz a papírokat, de akármilyen hihetetlen, én még mindig imádom a feleségemet. 

Mindig is szeretni fogom, hiszen nála bájosabb nővel még nem éltem együtt. 

– A térdműtétem után, hét éve már hozzáköltöztem a szekszárdi házába. Ő ápolt és gondozott a legnagyobb szeretettel, pedig akkor még pénzem sem volt, a gyógyszeremre is alig futotta a nyugdíjamból, de ő zokszó nélkül szinte eltartott engem – nyilatkozta a Blikknek Maros.

Kórházban kezelik

– Bár úgy tűnik, könnyen veszem a dolgot, valójában mégsem. Az első sokk az volt, hogy a hónap végére hirdetett Charles Aznavour-estemet tech­nikai okok miatt lemondták, utána meg megtudtam: megcsal a feleségem.

A múlt héten sztrókot kaptam, a szekszárdi kórházban kezelnek.

– Nem működött a bal lábam és kezem, beszélni sem tudtam. Szerencsére az infúziókkal helyrehoztak, nemsokára kiengednek – tette hozzá az operaénekes-színész, aki örül, hogy életben maradt, miután jelenleg Budapest egyik legrangosabb teátrumával folytat tárgyalásokat. Maros Gábor reménykedik benne, hogy újra színpadra állhat.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15414618_auto_resized.jpg
origo.hu

Ezúttal nem létező ukrán vétóról hazudott Soros blogja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/10531_resized.jpg?avcount=1670357108
ripost.hu

Halálra rémültek a rajongók Britney legújabb topless fotójától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15413127_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kimattolta Putyin az amerikai hírszerzést, több mint száz rakétával cáfolt rá a kijelentésükre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/10530_resized.jpg?avcount=1670357108
borsonline.hu

Tragikus hírt kaptunk: elhunyt a legendás színész

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15413345_auto_resized.jpg
astronet.hu

Rák éves horoszkóp 2023: szerelem, karrier, egészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/10522_resized.jpg?avcount=1670357108
kemma.hu

A spórolás mellett megtakarításainkra is jobban figyelünk(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15414706_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Botrány az egyik magyar benzinkúton, egy embert őrizetbe is vettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15412675_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Napokig nem lesz áram a világon egy napkitörés miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2022/12/zKozdmJJTAQgG0NJWBpDk1plOpIh7xX9DKextmVe63E/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzI1ZGIxYzJkMTdiZTRkYzI4ZTI5MjhkZDVmZTQwNzU4.jpg
ÍTÉLET

Megszólalt az ítélethirdetés előtt Galambos Lajos

https://cdn.borsonline.hu/2022/12/dVNodCmD48z8FWY77pbiqvXD7y8Nu2Y5A5B2Ui1ecng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiYzMzM2Q4OGUwOTRlNTA5YTVjMGNkNTQxNzczMTVh.jpg
Kémia

Máris összeboronálták Kaly Rolandot a Sztárban sztár leszek! korábbi énekesnőjével