Celeb

Hatalmas a boldogság! Bekötötték a magyar Terminátor fejét

Bors

2021. augusztus 10. kedd 12:15

51 évre volt szüksége Kollár Stevenek ahhoz, hogy megtalálja élete párját. 23 éves szépség lett a Schwarzenegger-hasonmás felesége.

Forrás: Bors

Robot nyitótánccal ünnepelte meg a hétvégén Kollár Steve és Nagy Klaudia, hogy összekötötték az életüket. A bizarr koreográfiát Arnold Schwarzenegger nagy alakítása, a Terminátor inspirálta.

Már tizenévesen a példaképem volt Schwarzi, lestem minden mozdulatát. Táncosként világversenyeket nyertem a robotos mozgással, amit úgy döntöttem, az esküvőn is előadok a násznépnek. Annyi különbséggel, hogy életemben először páros produkció lett belőle: Klaudia is beszállt, a csókjával élesztett fel amikor már a földön feküdtem – mondta a Borsnak Steve, akinek többször is volt szerencséje találkozni Arnold Schwarzeneggerrel, akire sokak szerint annyira hasonlít. Sőt, egyszer még a Terminátor édesanyjának születésnapján is fellépett.

51 éves vagyok, de még mindig könnyen megy a spárga, hetente többször edzek, jó kondiban vagyok. A feleségem, Klaudia 23 éves, de ez egyáltalán nem jelent problémát számunkra, az utcán szinte fel sem tűnik a járókelőknek a korkülönbség– büszkélkedett Kollár Steve.

A mostani a robottáncos első házassága, az esküvőszervezés után pedig lassan a babaszoba kialakításán kell fáradozniuk. Klaudia ugyanis várandós, december elejére várható a „kicsi Sarah Connor”, vagyis Kollár-Nagy Lorabella.

További cikkek

Külső

„Mi az a derék? Rengeteget fogytál” – üzenték Horváth Gréta legújabb fotója alatt a rajongók

Szakítás

Hat évvel korábban ugyanazért hagyta el vőlegényét Kulcsár Edina, mint most Csutit

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagyon ritka, százmilliókat érő autókincset találtak egy elhagyatott pajtában

borsonline.hu

Szörnyű dolgot tettek a kisfiúval: Holtesttét egy pincébe temették el

origo.hu

Harry Potter megformálója ötszörös Grammy-díjas zenész bőrébe bújik

mandiner.hu

Macron szerint ha nincs jogállamiság, jön az önkény

heol.hu

Két ember halálához vezetett a kerecsendi férfi felelőtlen száguldozása

origo.hu

Rákaptak az invazív kagylókra a balatoni pontyok

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: Mérhetetlen csalódottság van bennem – Nagy László

vg.hu

Perre készül az Omega gitárosa

mandiner.hu

Sok külföldi cég a mérnökök miatt jön Magyarországra – a BME rektora a Mandinernek

origo.hu

Kimentek a 26 éves Opel Astrával az autópályára, a sofőr se hitte el, mennyivel tudott menni - videó

life.hu

Áll a bál a Megasztár háza táján: "Oláh Ibolya nem mond igazat” - állítja az egykori zsűritag

origo.hu

Ezek voltak a Budapesten szíven szúrt férfi utolsó szavai