Rost Andrea két válás után: Szeretni kell a férfiakat!

Irigylésreméltó karriert épített, két csodálatos gyereket nevelt, és túl az ötödik ikszen is meseszép. Életéről, titkairól mesélt a Kossuth- és Liszt-díjas operaénekes.

Jószolgálati nagykövetként vett részt a Pető András Általános Iskola mozgássérült diákjainak alkotásaiból rendezett online aukció megnyitóján. Mit jelent ez a cím?

Kis hősök ezek a gyerekek mind, ahogy megküzdenek a testükkel. Nézze meg ezt a boldogságot! Csodagyerekek és tehetségesek. A legszebb feladat egy ilyen kis hősnek segíteni, hogy azt a tehetséget, amit a jóistentől kapott, kibontakoztathassa.

Mit jelent ez a gyakor­latban?

Viszem őket az előadásaimra, lesz közös fellépésünk a Pesti Vigadóban. Az együtt átélt zenei élmény rendkívül fontos. És a zeneszoba. Nagy álmom, hogy az intézetben legyen egy zeneterem, ahol találkozhatnak hangszerekkel, ahová hívhatunk művészeket. Megérezhetik a zene pozitív rezgését, hogy micsoda harmóniát, lelki többletet ad mindenkinek.

Önről mikor derült ki, hogy tehetséges?

Ezt a kezdetek kezdetétől tudom. (Nevet) Csak viccelek. Igazából már gyerekkoromban kiderült. Nem voltak zenészek a családomban, ezért a rádióval együtt énekeltem.

Különös.

Az, de talán éppen ezért olyan nagy adomány a jóistentől. Megkaptam ezt a tehetséget egy olyan családban, ahol se híre, se hamva nem volt semmilyen zenésznek. Gyorsan előjött, már apró gyerekként is mindig énekeltem.

Erről ismertek, Andika, aki folyton folyvást énekel. Népdalokat, nótákat, Koncz Zsuzsa és Zalatnay Sarolta számait, mindent, amit a rádióban lehetett hallani. Odamentem, feltekertem, és együtt énekeltem a rádióval. Később, amikor tizennégy éves lettem, elkezdtem klasszikus éneket tanulni. Az énektanárnőm volt az, aki az opera felé irányított. Így történt.

Örök kihívás egy nő életében összeegyeztetni a családot a karrierrel.

Természetesen nehéz balansz, hogyan lehet összehozni a családot, a gyerekeket a hivatásunkkal. Nagyon nehezen lehet, sok energia kell hozzá. Ezért örülök, hogy nagyon fiatalon vállaltam a gyerekeket, mert akkor bírtam. A gyerekeim a mai napig azt mondják: anya mindig odafigyelt ránk, anyára mindig lehetett számítani. Olyankor arra gondolok, a jóisten mégiscsak megsegített, és jól csináltam, amit csináltam.

Ez jó érzés lehet.

Így van! A lányom néhány napja mondta el nekem, hogy milyen nagy dolog, hogy hagytam őket, nem telepedtem rájuk, nem erőszakoskodtam azzal, hogy ők is zenészek legyenek. Azt mondtam, és ez tényleg így van: gyerekek, mindegy, hogy mit csináltok, csak hivatásotok legyen, ne foglalkozásotok, és az tegyen boldoggá. Igen, azt hiszem, ez lehet a boldog élet titka.

A lánya azért követi a pályán.

Nem operaénekes lesz, de énekes. Eszter elvégezte a Zeneakadémiát, a zenei egyetemet klasszikus ének szakon. Tehát ugyanúgy megtanulta ezt a technikát, de inkább a könnyűzene, az elektronikus zene felé vette az irányt. Na­gyon izgalmas az, ahogyan ezt a kettőt ötvözi az művészetében. Az anya-lánya koncertjeink is erről szólnak.

Árulja el, hogyan lehet, hogy nem fog magán az idő? Harmincasnak néz ki, és ragyogóan szép.

Talán a zene teszi, hogy ennyire szeretem, amit csinálok. És az, hogy nem keményedtem meg. Nagyon érdekes, a második válásom után azt éreztem, hogy nagyon kezdek kemény nő lenni. Ismerjük, ugye: „túlélek, erős vagyok, you can do it”.

Erős nő, karrierista nő, de egy idő után azt éreztem, ez nem én vagyok. A férfiakat azért még szeretni kell, mert kettőben csalódtam. Hát mennyi férfi van a világon! (Nevet) A férfiember ugyanúgy hozzátartozik a mi életünkhöz, mint ahogy a férfihoz hozzátartozik egy nő. Ez így tökéletes.

Amikor erre ráéreztem, akkor harmóniába kerültem ezzel az életnek nevezett társasjátékkal. Igyekszem nem szenvedni. Persze vannak nehéz pillanatok, órák, napok, de aztán mindig kihúz belőle a pozitív látásmód, a zene, a gyerekeim szeretete, a párom kedvessége. Észre kell venni a szépet!

1960-as évek

Budapesten, 1962. június 15-én születik.

1960–80-as évek

Tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végzi. Még főiskolás, amikor az Operaház ösztöndíjasaként énekli Júliát a Rómeó és Júliában. Két gyermeke születik, Máté és Eszter.

1990–2010-es évek

A bécsi Staatsoper magánénekese lesz, majd felkéri a milánói Scala is. Végigénekli a világot, fellép többek közt Chichagóban, New Yorkban, Washingtonban, Los Angelesben, Tokióban. Második férje, Theo Ligthard holland képzőművész, akivel 2005-ben az Operaházban kelnek egybe. Liszt Ferenc-, Prima Primissima- és Kossuth-díjat kap.

2010-től napjainkig

Másodszor is elválik. A Rost Andrea Művészeti Alapítvánnyal jó­szolgálati nagykövetként segíti a Pető Intézetet. Gyakran lép fel lányával, Hazardy Eszterrel.