Celeb

Csisztutól egymilliót csalt ki volt tanára

Bors

Létrehozva: 2018.03.17.

Elképesztő csalássorozattal vádolják B. Béla sztárügyvédet, korábbi jogi docenst: ismert embereket vágott meg összesen ötszázmillió forinttal. Csisztu Zsuzsa is áldozat volt – nem először…

Előzetes letartóztatásba helyezték a szerdai napon B. Béla sztárügyvédet és egyetemi oktatót, miután kiderült, az üzérkedéssel vádolt Oszter Sándor ügyének negyedrendű vádlottja, K. Sándor az ő hatására vonhatta vissza a színészre terhelő vallomását. A dolog pikantériája, hogy ezeket az információkat az Ügyészség egy másik, szintén ellene folyó eljárás titkos lehallgatásának anyagaiból tudta meg. B. Bélát azzal is vádolják, hogy több embertől csalt ki milliós tételű összegeket, megközelítőleg félmilliárd összegben.

Egyik feltételezett áldozata Csisztu Zsuzsa műsorvezetőnő, aki a napvilágot látott információk szerint egymillió forintot bukott el. Zsuzsa igen régóta és közelről ismerhette az ügyvédet, hiszen ő maga is jogi diplomával rendelkezik. Csisztu 2002-ben kezdte meg a jogi tanulmányait az ELTE-n, ahol a gyanúsított 1988 óta oktatott. B. Bélát 2002. december 1-jén nevezték ki a Büntetőjogi Tanszékre egyetemi docensi munkakörbe, majd a későbbiekben tanszékvezető, ezt követően habilitált egyetemi docenssé, nem beszélve arról, hogy számos jogi tankönyv társírójaként is ismerték az amúgy kiváló pedagógus hírében álló ügyvédet, korábbi bírót. 

A gyanúsított február óta házi őrizetben volt a csalási ügy miatt, amit információnk szerint egy meg nem nevezett magánszemély tett ellene, de az eddig titkosan kezelt adatok szerint bírók és közéleti szereplők is vannak a károsultak között. A Borsnak sikerült elérnie B. Béla ügyvédjét, dr. Morvai Attilát, aki igyekezett tisztázni a kissé szövevényes ügyet. 

– Jogilag kissé aggályos a helyzet, ugyanis a védelem a mai na­pig nem kapott semmiféle információt az Ügyész­ségtől, hogy mikor és miért rendelték el az ügyfelem lehallgatását, miközben egy teljesen másik ügy alatt rendelték el az előzetes letartóztatását. Ez azért problémás, mert a médiában Oszter-ügyként elhíresült esetben már befejeződött a bizonyítási eljárás, így egy olyan ügyből szerzett információ alapján rendelték el az ügyfelem előzetes letartóztatását, aminek sem­mi köze sincs a másik esethez. Hétfőig nem tudok vele érintkezni, nem vihette magával a gyógyszereit, amire szüksége lenne, ugyanis cukorbetegséggel küzd – mesélte Morvai. 

A Bors a meglehetősen szövevényes üggyel kapcsolatban megkereste Csisztu Zsuzsát is, akitől azt szerettük volna megkérdezni, hogy milyen indokkal kérte tőle az egymilliót az egykori tanára. Ám a sportműsorvezető azt mondta, nem szeretne nyilatkozni a folyamatban lévő eljárásról.

Egy ügyvédnő is becsapta korábban

Nem ez az első eset, hogy Csisztut átverték. A tévést 2011-ben egy nemzetközi csalóbanda ejtette át és csalt ki tőle 2500 dollárt, vagyis közel 650 000 forintot. Zsuzsát a legnagyobb közösségi oldalon találta meg egy Angela Dwemena nevű ügyvédnő, aki azt állította: egy dollármilliomos afrikai aranyásó több mint 10 millió dollárt, vagyis több mint 2,6 milliárd forintot hagyott Csisztura.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194411_auto_resized.jpg
origo.hu

Tömegkarambol volt Budapesten, teljes a káosz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27840_resized.jpg?avcount=1715023510
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193916_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Arcátlan kettős mérce Brüsszel részéről: Tusk miatt lezárnák a 7-es cikkely szerinti eljárást Lengyelországban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27838_resized.jpg?avcount=1715023510
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191013_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 6.: a Vízöntőt meglepetés éri, az Oroszlán áttör egy falat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715023510
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715023510
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715023510
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség