Kiss Ramóna jelenleg Dél-Afrikában tartózkodik, hiszen Puskás Peti mellett ő a műsorvezetője az RTL Klub dzsungelreality-jének, a Celeb vagyok, ments ki innen!-nek. Ramóna még pár hétig távol lesz szeretteitől, de ez nem jelenti azt, hogy ne tartaná velük a kapcsolatot az interneten keresztül. Vőlegénye, a Veszprémben kézilabdázó Lékai Máté már több alkalommal is feltűnt a műsorvezető Instagramján, és a fiú a napokban Rami húgával, a 23 éves Debórával közösen nézte a tévében, hogy az X-Faktor idei évadának házigazdája mit alkot a Celeb vagyok esti adásaiban.
Ramóna korábban elmondta, hogy napra pontosan tíz év különbség van közte és testvére között, hiszen mindketten december 2-án ünneplik a születésnapjukat. A nővérke gyerekként sokat vigyázott Debórára, akinek szinte a pótanyja volt és azóta is nagyon szoros a kapcsolat kettejük között. Mindkét lány a mozgás és az adrenalin nagy szerelmese: a fallabdázásnak együtt hódolnak, Debóra pedig korábban ott röplabdázott, ahol Ramóna, de a fociban, a kézilabdában és a kosárlabdában is kipróbálta magát, ami meglátszik az alakján.
Fotók alapján akár ikrek is lehetnének.
Már az RTL Klub stúdiójában is járt Debóra, ki tudja, lehet hogy hamarosan feltűnik a csatorna műsorainál is?
Mielőtt néhány férfiolvasónk beleélné magát, közölnünk kell, hogy jelen állás szerint úgy tűnik, Debóra szíve – csakúgy mint Ramónáé – foglalt. A lány ugyanis – az éppen pénteken lett az országos bajnokság 2. helyezett – Hegyi Barnabás bokszolóval alkot egy párt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.