Celeb

Karácsonykor is fittyet hányt családjára Weisz Fanni

Munkatársainktól

Létrehozva: 2016.12.27.

A karácsony sem hatotta meg Weisz Fannit, aki a saját lábára állt – és azóta sem keresi rokonait, szeretteit. A gyönyörű siket modell bő egy éve él együtt egy fiatalemberrel, azóta a karrierje és mindennapjai érdekes fordulatot vettek: Fannitól megvált Pécs, nem arca többé a vá­rosnak, sőt a jelek szerint Áder Jánosnak is hátat fordított. Az új­évi köszöntőt állítólag már nem ő tolmácsolja siket társainak, noha az államfő számít rá. Most Fanni párjának, Péternek a köreiből kaptunk nyugtalanító híreket, a lány ugyanis karácsonykor épp azokat felejtette el, akiknek az életét és a felépített karrierjét köszönheti.

– Nem jártak Pécsen, eszükbe sem jutott, s ez már nekünk is furcsa picit – mondta el a Borsnak Fanniék ismerőse.

– Péter rokonaival, barátokkal ünnepeltek, így a lányt hiába várta haza édesanyja, Ágnes, siket testvére, Gábor, nagyszülei, rokonai, sem ő, sem egy jókívánság nem érkezett tőle. Egymásról Péterrel persze nem feledkeztek meg – tette hozzá. Fanni édesanyját, Ágnest is megpróbáltuk elérni, de nem jártunk sikerrel.

Az asszonyt is­merők egyikétől megtudtuk, hogy az édesanya számos képet megosztott a családi ünnepségről, amelyeken természetesen a gyermeke, a szülők, a rokonok is boldogan mosolyognak. A fo­tókról persze egyvalaki hiányzik, akit  hónapokkal ezelőtt elvesztettek, és arra egyelőre magyarázat sincs, miért változott meg Fanni. A modellt is megpróbáltuk elérni a párján, Péteren keresztül, e-mailben arról kérdeztük, miért haragszik ennyire a rokonaira, de nem kaptunk választ.     

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193040_auto_resized.jpg
origo.hu

Itt vannak az első képek az érettségiző diákokról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27814_resized.jpg?avcount=1715003411
origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191333_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188241_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193434_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27815_resized.jpg?avcount=1715003411
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189873_auto_resized.jpg
travelo.hu

Megkoszorúzták a Balatont és a kifogták a tó eddigi legnagyobb pontyát is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188145_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Tiszta apja ez a gyerek” – megmutatta ritkán látott gyermekét Kulcsár Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715003411
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715003411
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186386_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek teljesen megváltozik az élete májusban

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/YKkU07h9xrm3XHWF8M0MFfDaUt5bB-7Ss1CkRSFuD0c/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ1OTZkZGE4ZjkzZTQwNjg5MTM4OGQwMzVlZGU3OTU1.jpg
megdöbbentő

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték