Kiss Endi élete száznyolcvan fokos fordulatot vett. A Hooligans dobosa, aki egykor arról volt híres, hogy igazi rocksztár módjára él, rengeteget bulizik, szereti a nőket, a barátait pedig semmi pénzért nem mellőzné, ma már példás családapa. Párjával ugyan szakított, mégsem lett hétvégi apuka. Nincs olyan nap, hogy ne szervezne közös programot a lányaival.
– Én nem gyerekellenes, hanem házasságellenes voltam! Élek-halok, a csajokért! Mindent velük csinálok, és elképesztő módon élvezem! Bújom folyamatosan a gyerekprogramokat. Szeretünk színházba, cirkuszba járni, jönnek velem jógázni, fürdőzünk, ott vagyok a sportbemutatóikon, és imádom nézni őket az edzéseken. Szimbiózisban élünk mi így négyen. Bogi, Kiara, Larissza és én. Mindent szabad nekik, ha éppen ki akarnak festeni, azt is hagyom! – nevet a zenész, aki nem tagadja, rengeteg női szívet tört össze életében. Mégis arra a kérdésre, hogy félteni fogja-e lányait az olyan férfiaktól, mint amilyen ő is volt, meglepő választ adott.
– A rockerek nem rossz emberek! Az összes rosszéletűnek tűnő haverom él-hal a gyerekekért, mindegyiknek a család az első, nem lehet beléjük kötni. Én például nem bírom ki, hogy ne találkozzam a lányaimmal mindennap! Jól járnak majd, ha olyan párt választanak maguknak családalapításra, mint amilyen én vagyok – kacsint Endi, aki azért hozzáteszi: nem lett szent, a koncertek alkalmával azért kerítenek sort egy kis bulizásra is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.