17 éves magyar lány lett Eurázsia legszebbje!

17 éves magyar lány lett Eurázsia legszebbje!

tinilány
PUBLIKÁLÁS: 2016. június 03. 10:00
GYLF

Tizenhét éves, életében először ült repülőn, közel négy héten át pedig egyedül készült fel és küzdött meg a Miss Eurasia 2016 versenyen – Mihályfi Liza el is nyerte a címet. A pápai gimnazista a Borsnak azt is elmondta, a másfél milliós pénzdíjára egyelőre vár. 

– Tavaly nyertem meg a Miss Hungary Tini kategóriáját, ennek köszönhetően indulhattam el ezen a nemzetközi versenyen – mondta a Borsnak Liza.

– Életemben először ülhettem repülőn és először utaztam a szüleim nélkül hosszabb időre. Természetesen féltett a családom, de úgy voltunk vele mindannyian, ez a felnőtté válás felé vezető út egyik jelentős lépcsőfoka. Harminchét ország képviselője közt közel négy hetet töltöttünk a felkészüléssel, mindenki angolul beszélt, így a nyelvet is gyakorolhattam. Az indiai lány volt a szobatársam, nagyon jól kijöttünk. Édesanyám a döntőre utazott csak ki. Amikor a legjobb tizenötbe kerültem, már reménykedtem a szép eredményben. Végül kimondták a nevem – mosolygott Liza.

Édesanyja könnyezve ölelte át a színpadon, az ötezer dolláros nyereményét azonban egyelőre nem kapta meg. Magyar lány ugyanis sosem nyert még, és a szerződését meg kell még írniuk. A fér­fiaknak jó hír: Liza jelenleg szingli.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.