Titokban, minden felhajtást mellőzve ment férjhez Sallai Nóra, a Jóban Rosszban című sorozat Mónika nővére. Január 30-án, hófehér menyasszonyi ruhában állt anyakönyvvezető elé, és mondta ki az igent párjának, akinek kilétét nem akarja felfedni a nyilvánosság előtt.
– Január 30-án volt két éve, hogy Bence megszólított egy közlekedési lámpánál, ezért tartottuk az esküvőnket ezen a napon. Már messziről kiszúrtuk egymást, nagyon jóképű volt. Meghívott egy kávéra, de nemet mondtam. Ő viszont nem adta fel, és végül abban maradtunk, hogy vasárnap (aznap csütörtök volt) délelőtt 11 órakor ugyanott, a jelzőlámpánál találkozunk – meséli megismerkedésük filmbe illő történetét az ifjú feleség.
A találka jól sikerült, azonnal szerelem szövődött köztük, kétéves évfordulójukon pedig hivatalosan is összekötötték az életüket. Nóra az esküvő részleteibe is beavat minket.
– Ez csupán polgári szertartás volt, kilenc vendég volt jelen. A templomi esküvőt nyárra tervezzük, és oda természetesen nagyobb vendégsereget várunk. Csodálatos érzés feleségnek lenni, nagyon boldog vagyok!
Az esküvő után az ifjú pár és a maroknyi násznép egy étterem felé vette az irányt, majd Nóráék mini nászútra utaztak, két napig romantikáztak Visegrádon és fájó szívvel tértek vissza a dolgos hétköznapokba, de a nyári templomi esküvőjüket talán már nem párnapos nászút fogja követni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.